feb 25, 2019

Békessy: közel százból Rab a hatodik

Békessy Béla Emlékverseny
Debrecen, 2019. február 23.

A felnőtt B-kategóriás párbajtőrverseny-sorozat februári állomására – akármilyen messze van – mindig érdemes elutaznia a pécsivívóknak. A Békessy Debrecen rendezésében zajlott hétvégi megmérettetésen rekordlétszámú mezőny jött össze a férfiak versenyében. A 94 induló között ezúttal három pécsi szerepelt, akik közül Rab Attila nyakába akasztottak érmet a verseny végén.

A rangidős pécsi, Benedek Dezső a csoportban ugyan csak egy győzelmet szerzett, a táblán hatalmasat vívott a 64-be kerülésért: a masters öttusázó Csikós Attila nem tudta kezelni Benedek erős támadásait, aki így 15/6-ra nyert. Benedek már a harmadik versenyen “választja” ellenfélnek klubtársát: ismét Plazzerianoval került össze, ezúttal a 32-ért, ahová utóbbi jutott tovább. Benedek 62. helyezése az erős mezőnyben remek teljesítmény!
Rab Attila hibátlan csoportkört vívott, így a rangsor harmadik helyéről kezdte a táblát. Attila menetelt: 15/8, 15/6 arányú győzelmeivel ért a negyeddöntő kapujába: első szoros mérközését Kalicza Mihállyal vívta: a 15/14 arányú, izgalmas csörtegyőzelem juttatta a nyolc közé. Korosztályos riválisát, a veszprémi Szalay Károlyt ezúttal nem sikerült megfognia a továbbjutásért, így Rab a 6. helyen végzett.
Plazzeriano Gábor a rangsor nyolcadik helyéről Benedekkel kezdte a táblát. A 32-ért a szintén gyakori, érdi ellenfél Nagy Balázs ellen vehetett a komlói vereség után revansot (15/12). A nyolcba kerülésért a jelenleg a DVE színeiben vívó erdélyi Tardi Ottó állta útját (15/11), így Plazzeriano a 10. helyen végzett.

Debrecenben mindig kemény a tábla. De Attila keményebb! Szép a hatodik! | fotó: pecsivivas.hu

A legjobb pécsi, s a büszke klubtársak | fotó: pecsivivas.hu

feb 20, 2019

Elmarad a csütörtöki edzés a belvárosiban

Elmarad a a belvárosi tagozat edzése a Gaál Csaba vívóteremben 2019. február 21-én, csütörtökön – iskolai rendezvény miatt!
Aki szeretne, mehet a Református tornacsarnokba edzésre.

feb 18, 2019

Ismét nemzetközi pástokon

22. Rapir Cup – U14 Európai Körverseny
Zagreb, 2019. február 16–17.

Több korcsoport versenye is zajlott a hétvégi utánpótlás-versenyen Zágrábban: a hagyományos helyi kupaverseny részeként a horvát főváros egyik klubja rendezte az U14 Európai Körverseny-sorozat, az EFC Circuit állomásának legutóbbi megmérettetését is a hétvége során.
A körversenyen török, román, bolgár, osztrák, olasz, brit valamint hazai részről két pécsi versenyző vett részt.

Réka és Máté képviselte a pécsi, és a magyar párbajtőrvívást is a Rapir-ban. | fotó: pecsivivas.hu

 

A leányok körversenye 25 fős mezőnnyel zajlott. Herke Réka négy győzelmet és egy vereséget vívott a csoportfordulóban, majd a táblán 15/7 arányban legyőzve Demirci nevű török ellenfelét, bejutott a negyeddöntőbe. Szintén török ellenfelet kellett volna vernie a továbbjutásért, ám Somnus 15/10-re verte Rékát, s végül ő nyerte a versenyt. Réka a hatodik helyen végzett.

A PEAC fekete-fehér színeit szép helyezésig vezette Réka | fotó: pecsivivas.hu

 

Gyenis Máté a fiúk 34 indulóval zajló versenyében két győzelmet szerzett a csoportfordulóban, ám a negyeddöntőbe jutásért 15/9 arányban kikapott, így a 16. helyen végzett.

feb 11, 2019

Nemzetközi pástokon a pécsiek

Ciutat de Barcelona
Barcelona, 2019. február 09–10.
Az egyik legnépesebb Felnőtt Női Párbajtőr Világkupán vett részt a PTE-PEAC párbajtőrözője, Öhlmüller Sarolta. A népes VK-fordulón 282 versenyző vett részt, a magyar küldöttség 12 fővel képviselte magát.

Saci a csoportforduló négy asszóját megnyerte, s kettőt vesztett. Ezzel a rangsor 114. helyéről kezdhette az előtáblát. A 64-es főtáblára ugyanaz az egy tus hiányzott csak, amellyel kétszer is közelebb került az esélyéhez: a 128 közé jutásért szingapúri ellenfelét, Abdul Rahman-t, majd a 64-ért a japán Yoshimura-t verte 15/14 arányban. Aztán az olasz Rizzi következett, az eredmény szintén 15/14: Sacit egy találat választotta el, hogy a világranglistán 22. helyezett olasz vívót elkapja. Saci végül a 91. helyezést érte el. A legjobb magyar Budai Dorina volt, aki a 6. helyen fejezte be a versenyt.

Egy szép pécsi találat a szingapúri ellenfélnek | Fotó: pecsivivas.hu

 

Wawel Dragon Trophy
Krakkó, 2019. február 09.

Az Európai Kadét Körverseny lengyelországi állomásán 201 párbajtőröző indult a fiúk versenyében, 20 magyar vívóval az indulólistán. Köztük a PTE-PEAC színeiben Hardi Ádám, aki kiválóan vívott a csoportfordulóban: 5 győzelmet aratott, s csak francia ellenfelétől kapott ki. Így a táblát a rangsor 29. helyéről kezdhette. A 64-be jutásért a lengyel Puchala ellen 15/11 arányban nyert, majd a 32 közé jutásért szintén lengyel ellenféllel mérkőzött: Cieslik 15/12-re kapott ki Ádámtól. A következő asszóban az olasz Armaleo  (a verseny későbbi győztese) meglepte, s nyert  Ádám ellen 15/7 arányban, aki így nem juthatott a 16-ba, s a 23. helyen végzett. A legjobb honfitárs Róna Milán volt, aki bronzérmet szerzett a versenyen.

Mindkét pécsi versenyző remekül helytállt a nagy, nemzetközi mezőnyű versenyen! Hajrá PEAC!

feb 4, 2019

Utánpótlás: Réka-bronz a fővárosból

Olimpici Grand Prix 3.
Budapest, VASAS Sport Club, 2019. február 01–02–03.

Az utánpótlás versenysorozat legnépesebb állomása a fővárosi: a hétvége során zajlott Olimpici GP3 – Vasas Kupa versenyszámaiban összesen 868 nevezés érkezett. A száz fő feletti mezőnyökben több pécsi versenyző is képviselte a PTE-PEAC színeit: a legjobb helyezést Herke Réka érte el a gyermek mezőny bronzérmeseként.

A Kulcsár Győző Emlékverseny legelső napján a gyermek (U11-12) korcsoport küzdött az elsőségért.
A fiúk 140 fős mezőnyében a legjobb pécsi eredmény Kosztor-Nemes Boldizsáré, aki egy tussal maradt le a 32-be jutásért, és a 33. helyen végzett. Gyenis Máté még bejutott a 64-be, ám brit ellenfelétől kikapott, az 52. helyen végzett. A többi pécsi apróság is ugyan táblára került, de ellenfeleik ezúttal jobbak voltak: Nyári Koppány a 81., Bótor Zerind a 90., Lippai Máté pedig a 94. helyen végzett.
A leányok versenyének 116 vívó vágott neki, négy pécsivel a pástokon. Herke Réka a csoportjában négy győzelmet, egy vereséget szedett össze, s a táblán a legkiélezettebb asszóját klubtársával, Doma Bogival vívta, s szépen haladva még a tábla kettes Nébald Franciskát is sikerült megvernie az elődöntőbe jutásért, majd az ukrán Yousef állta útját, így végül a dobogó harmadik fokára állhatott, eleddig legszebb eredményét elérve. A 24. helyen végzett Jakobi Júlia, aki a klasszis Kulcsár Győző unokájával került össze; Doma Boglárka és Machlik Míra is a 32 közé jutásért kaptak ki, Bogi Herke Rékától, így a 46., Míra ukrán ellenfelétől, így a 47. helyen zárva a versenyt.

Réka nagyszerűen szerepelt a hatalmas mezőnyben! | Fotó: pecsivivas.hu / Hesz Krisztián

További fotók a gyermek leány verseny eredményhirdetéséről a szakosztály fb-oldalának albumában!

 

Az újonc (U13) fiú versenyszám 118 vívója közül a legjobb pécsi eredményt Reuter Ákos érte el (34.), Puskás Péter a 43. helyen végzett. A leányok 124 fős mezőnyben versenyeztek. Doma Zsófia közel volt, hogy a legjobb nyolc közé vívja be magát, végül a 16 helyen végzett. Imre Luca a 25. helyet szerezte meg.

A legkisebbek,  a törpici (U10) korosztály versenyében Szentpáli Dániel a 24. helyen végzett a 78 fős mezőnyben.

A vasárnapi serdülő (U14) versenyeken is népes mezőnyökben vívtak a kiskadétok: a fiúk 125 fős mezőnyében Reuter Ákos a 37. helyen végzett. A lányok 104 fős mezőnyében Magda Jázmin a 34., Machlik Borbála az 56. helyen végzett.