nov 16, 2020

Kadét Junior MK 3.

Kadét és Junior Párbajtőr Válogató – MK 3.
Budapest, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 2020. november 14–15.

A hazai versenyek az eredeti ütemterv szerint zajlanak, mivel a Magyar Vívó Szövetség a hazai versenyszezont a biztonsági intézkedések betartása mellett folytatja. 
Az elmúlt hétvége során az U15–U17, tehát a kadét és junior korcsoport kupafordulói zajlottak a hazai vívóélet főhelyszínén. A PTE-PEAC vívói ezúttal érem nélkül tértek haza. Az előző forduló során Jakobi Julcsi a kadétok között szerzett 7. helyezést, ám ezúttal is mindkét versenyben közel jutott a legjobb nyolcba kerüléshez.

A kadét fiúk 94 fős mezőnyében egyetlen pécsi versenyző lépett pástra: Siker Mihály a középmezőnyben végzett, a 41. helyen. A leányok versenyén 65 versenyző mérte össze tudását. A legjobb pécsi a két korosztállyal fiatalabb Jakobi Júlia eredménye, aki a 19. helyen végzett, miután a 16-ért vereséget szenvedett Gálfalvytól (VASAS SC). A 32-be jutott még Doma Zsófia és Imre Luca, előbbi a 26., utóbbi a 27. helyen zárták a versenyt.

Közel száz, pontosabban 92 induló versenyzett a junior fiúk küzdelmeiben, de a 32-be nem jutott be egy pécsi sem: Hardi Ádám a 35., Farkas Domos az 56. helyen végzett.
A vasárnapi lánymezőny ezúttal 77 junior indulót jelentett. Jakobi Júlia a számára a kadétversenynél is komolyabb versenyen is bizonyított: Bokrétás Csaba tanítványa a legjobb juniorok között jutott be a 16-ba.
Lukács (VASAS SC) ellen 15/5-re nyert, Bödecs pedig 15/7 arányú vereséget szenvedett Jakobitól a 16-ba jutás során. A legjobb nyolc közé kerülésben a tapasztalt Tóth (BVSC) állította meg a pécsi párbajtőrözőt 11/6-os végeredmény mellett. Julcsi klubtársa, Imre Luca az 53. helyen zárt.

nov 9, 2020

Egy bronz és egy 6. hely az Olimpici GP1-ről

Olimpici Grand Prix 1.
Hajdúhadház, 2020. november 06–08.

A járványhelyzet miatt szigorított feltételek között, így megcsappant indulólétszámokkal zajlott az idény első párbajtőr utánpótlás versenye a 10–14 éves korcsoportoknak – illetve az első szigorítás már itt érvénybe lép, hiszen a legkisebb, törpici korcsoport ezúttal nem versenyezhet együtt a gyermek, újonc és serdülő korosztályok Grand Prix megmérettetésén, és a három korcsoportban is leállították a korosztályok közötti felversenyzés lehetőségét.

A pécsivívók különítménye ezúttal egy szép bronzéremmel és egy hatodik helyezéssel térhetett haza.

Gyermek (U11–12) korcsoport
Fiúk, 45 induló
10. helyezett Bagoly Benedek: a csoportban 5/0 győzelem/vereség;
a 32-es táblán Tímár (Honvéd Arrabona) ellen 15/12;
a 16-os táblán Zöld (BHSE) ellen 14/15.
15. helyezett Nagy-Tószegi Soma: a csoportban 4/1 győzelem/vereség;
a 32-es táblán Hermann (Szolnoki SI) ellen 15/7;
a 16-os táblán Farkas (OVSE) ellen 10/15.

Leányok, 37 induló
22. Varga Judit, 29. Fodor Bianka, 35. Sörös Eszter, 37. Lippai Diána

Újonc (U13) korcsoport
Fiúk, 32 induló
6. helyezett Lippai Máté: a csoportban 5/0 győzelem/vereség;
a 32-es táblán Sáfián (AVA) ellen 15/10;
a 16-os táblán Fehér (VVSK) ellen 15/5;
a legjobb 8 között Légrádi (OVSE) ellen 12/15.

Lippai Máté 6. az Olimpici GP1. újonc mezőnyében | fotó: pecsivivas.hu / Lippai T.

10. helyezett Kosztor-Nemes Boldizsár: a csoportban 4/2 győzelem/vereség;
a 32-es táblán Benke (ZANSHIN SE) ellen 15/9;
a 16-os táblán Szomolai (BHSE) ellen 8/9.

Serdülő (U14) korcsoport

Fiúk, 30 induló
10. helyezett Gyenis Máté: a csoportban 4/1 győzelem/vereség;
a 32-es táblán Kovács (ZANSHIN SE) ellen 15/12;
a 16-os táblán Bilkay (DVE) ellen 11/15.
21. Nyári Koppány, 25. Kovácsfi-Till Áron

Leányok, 24 induló
3. helyezett Jakobi Júlia: a csoportban 3/2 győzelem/vereség;
a 32-es táblán Jakobi kiemelt;
a 16-os táblán Tarsoly (BALATON VK) ellen 15/9;
a legjobb nyolc között Cséri (BALATON VK) ellen 15/7;
az elődöntőben Gachályi Gréta ellen 12/15.

Jakobi Julcsi bronzérmet szerzett a GP első fordulóján! | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.


14. helyezett Doma Boglárka: a csoportban 1/4 győzelem/vereség;
a 32-es táblán Kiss (ALBA RÉGIA VA) ellen 15/13;
a 16-os táblán Bilkay (DVE) ellen 11/15.

Gratuláció az éremszerzőknek: Lippai Máténak és edzőjének, Hesz Krisztiánnak, valamint Jakobi Julcsinak és edzőjének, Bokrétás Csabának! 

További fotók a PTE-PEAC Vívószakosztály Facebook-oldalának albumában!

nov 2, 2020

Még nyolcban a férfi csapat az MK1 után

Felnőtt Magyar Kupaforduló I.
Budapest, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 2020. október 31. – november 01.

Az idény első, felnőtt korcsoportnak kiírt párbajtőr kupafordulója zajlott a hétvégén a fővárosban.
A nők egyéni versenyén Pécsről Miklós Fanni és a Doma-testvérek indultak. A 78 fős, erős mezőnyben nem jutottak tovább a 32-es táblára: Fanni a 39., Bogi az 55., Zsófi az 58. helyen végzett. 

A férfi mezőnyben 124 vívó nevezett, s a PTE-PEAC színeit négy párbajtőröző képviselte. A csoportfordulóban Merkl Levente és Farkas Domos egyaránt 5/1, Hardi Ádám 4/1, és Siker Róbert 3/3 győzelem/vereség arányban végeztek. 
Domos a 32-be jutott egy 14/10 arányú győzelemmel, majd kiesett a 16-ért Mahringer (ALBA RÉGIA VA, 2/15) ellen, így a 25. helyen végzett.
Ádám a 32-be jutásért esett el, az öttusázó Marosi (NKSE) volt jobb nála 15/11 arányban.
Merkl szoros asszóval jutott be a 32 közé (15/14 Papanitz /BHSE/ ellen), de aztán Bakos (VASAS SC) ellen veszített 15/13-ra, így a 22. helyen fejezte a kupafordulót. Siker nem jutott be a 64 közé, a 73. helyezést érte el.

A csapatversenyen a PTE-PEAC továbbra is a legjobb nyolcban van férfi párbajtőrben: ehhez ezúttal az NKSE csapatát kellett vernie a Farkas Domos, Hardi Ádám, Hesz Krisztián, Merkl Levente összeállítású csapatnak.

Ezúttal Merkl – Farkas – Hesz – Hardi összeállításban tudott a nyolcban maradni a PTE-PEAC | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.



A 45/42 arányú győzelem után a válogatottakból álló BHSE adott iskolát a pécsieknek (45/16), és ez a helyosztókra is rányomta a hangulatot: az ötödik hely az MTK ellen nem sikerült (45/30), a hetedikért pedig a TAPOLCA VK ellen nem jött össze a győzelem (45/38). A nyolcadik hely azonban még mindig értékes pozíció a 20 versenybe szállt csapat között.