Hírek

Diákolimpián és az eszéki versenyen taroltak a pécsivívók

Ismét sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött a pécsivívók:
két aranyérem, négy ezüstérem, négy bronzérem mellett további nyolc döntős helyezést nyertek el a szakosztály párbajtőrözői két nagyszabású versenyen.

III. Országos Sulivívó Találkozó és Diákolimpia
Budapest, BOK csarnok, 2019. március 29–31.

A Diákolimpia a Magyar Vívó Szövetség nagyszabású rendezvénye a legfiatalabb korcsoportok részére, amelyen ezúttal is 3000-nél is több vívó vett részt, köztük a PTE-PEAC Vívószakosztály utánpótlás korú párbajtőrözői. Az eseményen 67 páston iskoláikat képviselve mérték össze tudásukat a gyerekek, akiknek a szervezők összesen 108 versenyszámban osztottak díjakat.

A találkozó pénteki napján zajlott a Tudáspróba, amelyen Pécsről a Cserepka János Általános Iskola, Középiskola és Sportiskola képviselte magát 13 vívóval, Hesz Krisztián edző vezetésével.

A tudáspróbán szépen szerepeltek Hesz Krisztián legapróbb tanítványai | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

A pénteki napon léphettek pástra azok a vívók az ún. „B” Diákolimpián, akiket az egyesületek még nem igazoltak le. A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium iskolavívói Dr. Varga Tamásné Haraszti Krisztina irányításával indultak: az V. korcsoportban ezüstérmet szerzett Ignácz Rebeka, a VI. korcsoportban pedig aranyérmes lett Füleki Máté.

Az MVSz főtitkára, dr. Tamás Henriette adja át a díjat Máténak | fotó: MVSz

Egyéni diákolimpia-eredmények:
Fiú párbajtőr “A” IV. korcsoport, 103 induló: 79. Siker Mihály (Hosszúhetényi Ált.Isk.).
Fiú párbajtőr “A” V. korcsoport, 70 induló: 5. Hardi Ádám (Leővey Gimn.), 16. Kovács Alex, 63. Szendelbacher Márton (mindketten CRNL Gimn.)
Fiú párbajtőr “A” VI. korcsoport, 29 induló: 7. Merkl Levente (CRNL Gimn.), 18. Deák Szilárd (PTE Gyak. Gimn.)

Leány párbajtőr “A” III. korcsoport, 70 induló: 3. Jakobi Júlia (Szent Mór Kat. Ált.Isk.), 8. Herke Réka (Pécsi Belvárosi Ált.Isk.)

Igen szép munka: Julcsi 3., Réka 8. | fotó: MVSz

Leány párbajtőr “A” IV. korcsoport, 100 induló: 14. Magda Jázmin (PTE Gyak. Ált.Isk.), 26. Imre Luca (Ciszterci Szent Margit Ált.Isk.), 53. Bonnyai Tamara (Pécsi Jókai Mór Ált.Isk.), 54. Németh Zoé (PTE Gyak. Ált.Isk.)
Leány párbajtőr “A” VI. korcsoport, 23 induló: 12. Tóth Anna (CRNL Gimn.)

Csapatversenyek:
Fiú párbajtőr VI. korcsoport: 7. CRNL Gimn. (Merkl Levente, Kovács Alex, Szendelbacher Márton)
Leány párbajtőr VI. korcsoport: 7. CRNL Gimn. (Tóth Anna, Igácz Rebeka, Gál Eszter)
Leány párbajtőr V. korcsoport: 4. PTE Gyak. Ált.Isk. (Magda Jázmin, Németh Zoé, Le Pálma);
5. Koch V. Ált.Isk. (Frei Adél, Kálmán Nóra, Kálmán Linda)

További fotók a diákolimpiáról, valamint az MVSz Facebook-oldalának albumai között.

 

4. Eszéki Vívó Kupa 2019
Eszék, Sportska dvorana Gradski Vrt, 2019. március 30–31.

A 4th Osijek Fencing Cup 2019. + EFC U14 esemény szervezője, az eszéki Mačevalački klub Dmitar Zvonimir a tavalyi rendezésért megkapta az ország legjobb versenye címet, és az egyre látogatottabb esemény szervezői idén is kitettek magukért: tökéletes körülményeket biztosítottak, és már veterán versenyszámot is szerveztek. Az esemény népszerűségével, elismertségével pedig minden versenyszám “nehézségi fokozata” is erősödött. Ezt tekintve is példás, hogy a tavalyi versenyhez hasonlóan rengeteg érmet hoztak el Pécsre a vívók. A kupán bolgár, horvát, lengyel, macedón, magyar, szerb, szlovén, osztrák, román valamint amerikai és brit versenyzők vettek részt.

Eredmények:
U10 leány, 11 fős mezőnyben:
2. Varga Judit, 5. Sörös Eszter, 8. Nyári Boróka, 9. Megyeri Alíz

Még csak tíz esztendősek, de már versenyeznek… | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

U12 leány, 17 fős mezőnyben: 17. Fodor Bianka

U12 fiú, 24 fős mezőnyben:
2. Lippai Máté, 7. Bagoly Bendek, 11. Kosztor-Nemes Boldizsár, 12. Nagy-Tószegi Soma,
14. Bótor Zerind

Lippai Máté ezüst, Bagoly Benedek 7. helyezés | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

U14 leány, EFC-verseny Európa Kupa, 29 fős mezőnyben:
3. Doma Zsófia, 15. Doma Boglárka, 17. Machlik Míra, 18. Füredi Anna, 23. Odrobina Zsófia

Zsófi edzőjével, Bokrétás Csabával | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

U14 fiú, EFC-verseny Európa Kupa, 40 fős mezőnyben:
6. Puskás Péter, 13. Reuter Ákos, 18. Nyári Koppány, 21. Gátai Rómeó, 22. Gyenis Máté

U17 lány, 32 fős mezőnyben:
3. Imre Luca, 7. Herke Réka, 9. Machlik Borbála, 19. Jakobi Júlia, 23. Lorch Nikoletta
Kiváló teljesítményt nyújtott a kadét korcsoport versenyében a még csak újonc Imre Luca, és a még csak gyermek korcsoportos Herke Réka, hiszen mindketten az élen végeztek.

Luca és Réka kiemelkedően vívtak a kadétok mezőnyében | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

U17 fiú, 46 fős mezőnyben:
1. Hardi Ádám, 29. Siker Mihály, 30. Pelle Dániel
Ádám szombaton még a diákolimpián küzdött, s koncentrált vívásával megkoronázta a hétvégét egy csodálatos kupával!

Ádám a szombati 5. helyezését másnap aranyra cserélte: csodálatos első helyezés Eszékről! | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

U20 lány, 19 fős mezőnyben:
2. Tombory Liza, 10. Miklós Fanni

Liza nyerésre állt a döntőben, de az ezüstérem is szépen csillog! | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

Veterán férfi, 17 fős mezőnyben: 3. Plazzeriano Gábor, 12. Benedek Dezső

A 40+ korcsoport versenyéből ezúttal egy bronzérem került Pécsre | fotó: pecsivivas.hu / Hesz K.

További fotók az Eszéki Vívó Kupa 2019-ről a szakosztály Facebook-albumában.
További fotók a szervező klub fotósa, Damir Rajle albumában:
Szombati versenynap
Vasárnapi versenynap

Videó a szombati versenynapról.
Videó a vasárnapi versenynapról.