“Köd előttem…” – pécsi versenyző a női világkupán | PTE-PEAC Vívószakosztály
okt 20, 2017

“Köd előttem…” – pécsi versenyző a női világkupán

Női Párbajtőr Világkupa
Tallin, 2017. október 20-21.
Öhlmüller Saroltának jól sikerültek az előválogató versenyek, így bekerülhetett a felnőtt női párbajtőr válogatott keretbe. Hosszú idő óta nem volt pécsi résztvevője női világkupának, így külön öröm, hogy Sacinak sikerült a kvalifikáció.
Az idény első világkupáját Tallinban rendezték, ahol a női párbajtőr egyéni világkupa-versenyen 204 indulót regisztráltak, köztük a 12 fős hazai válogatottat. A csoportmérkőzéseket Öhlmüller Sarolta 3 győzelem / 3 vereség arányban teljesítette. A táblán a legjobb 96 közé jutásért a német Hornischer azonban 15/9 arányban legyőzte, így Saci a 124. helyen zárt. Olimpikonunk, Szász-Kovács Emese bronzérmet szerzett a versenyen.
A pécsi vívó eredménye szép, s a teljes kibontakozást ezúttal “szélfútta” történet akadályozta. Bár ha a fővárosban fúj aznap reggel, minden rendben alakul.

– Mi történt pontosan Saci?
– Varsói átszállással jutottunk volna Tallinba. Budapesten akkora köd volt, hogy egy járat sem tudott landolni. Időben ott voltunk reggel, a felszerelés feladva, s csak várakoztunk. Épp számolgattuk a lányokkal, hogy sietős lesz az átszállás, amikor közölték, hogy törlik a járatot. Végül moszkvai átszállással, nagy rohanás közepette sikerült eljutni Tallinba, már késő este.

– Tehát végül odaértetek, de az időjárás így is befolyással volt a versenyre. Ez hogyan lehet?
Már nehéz megítélni, mi lett volna jobb, tán oda sem érni… Moszkva hatalmas repterén, miután a személyzet előrevitt minket, nagy sprintet vágtunk le mind a négyen /a delegáció többi tagja más járattal, korábban utazott/, így épphogy elértük a csatlakozást, de sajnos a csomagjaink nem: Moszkvában maradtak. A tallini reptéren azt mondták, hogy csak másnap 11.00-kor érkezik járat onnan. Teljesen kibuktunk, tudva, hogy a verseny reggel 9.00-kor kezdődik.
Nem tudtunk mit tenni, Kovács Iván vezetőedző javaslatára a szállásra utaztunk a transzferrel, már este 22.00-kor. Ott megbeszéltük, hogy mivel 9.00-kor és 11.00-kor kezdődnek a csoportok, így a később vívók odaadják a felszerelésüket a korábban kezdőknek, aztán a tábla megkezdéséig megérkeznek a vívózsákok Moszkvából. Szász Emese kiemeltként amúgy sem vívott pénteken, ezért én az ő ruháját kaptam meg.

A ruha és a sisak még csak-csak…

… ám saját vívócipő és fegyver nélkül nagyon siralmas volt küzdeni.

– Nahát, és milyen érzés volt az olimpiai bajnok felszerelésében vívni?
– Egyrészt felemelő, másrészt azért mégsem az igazi, főleg a cipő és a fegyver a sarkallatos pont. Emi lába nagyobb, így saját, az utazásra felvett sportcipőmet viseltem, amiben nagyon kellemetlen volt akár egy kitörést is csinálnom a páston. Teljesen más markolatot használ, alig tudtam megfogni a fegyvereit, ennek ellenére jól ment a vívás, és sikerült három győzelmet szereznem. A csoportkör elhúzódott nagyon, így örültem, hogy a táblán már saját felszerelésben vívhatok.
De közölték a hotelben, hogy törölték a moszkvai járatot, amivel a cuccunkat hozták volna. Ismét húzhattam fel Emese ruháját – de lelkileg ott összetörtem. Német ellenfelem nem volt különösebben ügyes, de abban a cipőben képtelen voltam kitöréssel elérni.. nagyon fájt benne a lábam. Már a sírással küszködtem, és sajnos elvesztettem az asszót. Negyed órával később szólt a csapattársam, hogy megérkeztek a felszereléseink. Leírhatatlan érzés volt..
Sajnos ez a kis malőr mindannyiunk teljesítményén meglátszott.

– Enélkül másképp alakult volna, hogy érezted?
– Igen, jobb eredményre számítottam, mivel jól vívtam, de ez az egész nagyon visszafogott, rossz érzés volt. Gondolkodtam, hogy ha nincs ez a stressz, tán elizgulom már a csoportfordulót is, de jól ment, szóval a csoportból biztos, hogy nem estem volna ki, de a táblán többet adhatam volna magamból. Érdekes módon a visszaúton Brüsszelben szintén kevés idő volt az átszállásra, de a csomagok gond nélkül megérkeztek.

–Emlékezetes verseny marad. Mosolygós pillanatok azért csak akadtak a kalandok közepette…
– Persze, a versenyen mindenki nézett, többen odajöttek, hogy ismerős nekik a hátamra írt név.. de nem így emlékeznek rám.. végül Emi mondta, nyugodtan mondjam mindenkinek, hogy a kishúga vagyok. Ő együttérzett velem, mert vele is megtörtént már, hogy más fegyverével volt kénytelen vívni… neki is szenvedés volt.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.