Hírek

Ezüstérem az Universiade magyar csapatától

XXIX. Summer Universiade – Taipei 2017
Taipei, 2017. aug. 19–30.

A férfi párbajtőrözők csapatversenye augusztus 24-én zajlott 21 nemzet, köztük a magyar egyetemista válogatott vívóival.

A párbajtőrcsapat: Siklósi Gergely, Bányai Zsombor, Berta Dániel és Cho Taeun Sándor | Fotó: MVSz

A csapat a rangsor negyedik helyéről vágott neki a küzdelmeknek. Ami tényleg az volt, hiszen a nyolcba jutásért a német csapat ellen hátrányból fordítottak a fináléban, s nyertek 45/44-re!
A négy közé kerülésért Hollandia ellen Berta Dániel brillírozott, +11-es vívásával 35/28-ra nyert a csapat. Az elődöntőben az örök veszélyforrás, Korea csapatánál bizonyult jobbnak a magyar sereg: 25/19 arányban győzedelmeskedett a piros-fehér-zöld.
A döntőben Oroszország csapata ellen végig 3-4 találatos előny volt a magyar oldalon, a legvégén – csakúgy mint a németek ellen, megvalósult a taktikai fordítás, ezúttal sajnos az ellenfél oldalán. Hosszabbításban, egyetlen tussal volt jobb az ellenfél, ami így is egy nagyon értékes ezüstérmet jelentett az esélyesen a jövő magyar nagycsapatának nevezhető együttesnek.

Nehéz nap, fényes siker! | Fotó: pecsivivas.hu

S hogy milyen volt pécsi szemmel a csapatverseny napja?
Berta Dániel beszámolója:

“Jó formában voltam!” – Berta Dani sokat tett a csapat sikeréért

Nagyon hosszú, de eredményes nap volt! Sajnáltuk a döntőt, de persze  örülünk az eredménynek.
A napot a németekkel kezdtük, nehezen indultunk, vezettek több tussal is. Jó formában voltam, ki tudtam húzni a csapatot a csávából, hiszen sikerült visszahoznom az eredményt, így a végét Zsombor jól megoldotta -2-ről.
A hollandok ellen is nehezen kezdtünk, öt tussal ők is vezettek az elején. Sikerült áthoznom az előző asszó lendületét és higgadtságát, és itt is visszahozni a csapatot. A vége simább volt, Zsombor ezt is megoldotta.

Korea ellen sajnos alábbhagyott a lendület, nem éreztem az ellenfelek vívását. Teljesen mást vívtak, mint amit felnőtt világkupakon megszoktam. Igyekeztem tartani az eredményt, Gergő és Zsombor voltak a húzóemberek.
A oroszok elleni döntő nagyon izgalmas,  fordulatos találkozó volt. Sajnos volt, hogy nem adtak meg nekünk tusokat, ez később jól jött volna a végelszamolásnál.. de ilyen a sport. Az utolsó asszó vége már 50-50% volt. Sajnos nem felénk billent a mérleg nyelve. Utána szomorúak voltunk, de most már mindannyian örülünk és büszkék vagyunk az ezüstéremre. Egy CSAPATKÉNT működtünk végig, nem adtuk fel egyszer sem!
Nagyon élveztem a napot, igyekeztem ezt a gondolatot és érzest átadni a többieknek. Jó hangulatban vivtunk, ennek örülök a legjobban, és a saját teljesítményemet nézve is boldog vagyok.

 

Köszönöm edzőimnek az egész éves munkát: Bokrétás Csabának és Dancsházy-Nagy Tamásnak, akivel a szezon elején kezdtük el a közös munkát. Köszönöm az egyesületemnek, a PTE-PEAC-nak, a Pécsi Tudományegyetemnek, hogy ismét tovább vihettem jó hírnevét a világban, külön büszkeség ez a 650. évforduló évében; köszönöm a támogatásukat! Büszke vagyok, hogy ismét hazavihetek az egyetemnek egy érmet!
Köszönöm a rengeteg segítséget pszichológusomnak, Pálvölgyi Ágnesnek, akivel eredményes évet zártunk. Mentálisan sokat tanultam és fejlődtem a szezonban, amit később is eredmenyesen hasznosíthatok.Köszönöm erőnléti edzőmnek, Szatmári Rolandnak, akivel szintén eredményes volt az idény, ráadásul az Universiade felkészülést vele és pszichológusommal közösen terveztük.
Köszönet jár a Pécsi Református Gimnáziumnak, hogy biztosították a felkészüléshez a helyet.
A legeslegnagyobb köszönet természetesen a családomat, szüleimet illeti, akik mindig mellettem vannak, nélkülük ez az eredmény sem lenne.
Most egy kis szünet jön, kipihenem az idény fáradalmait. Köszönöm mindenkinek, aki bármivel is hozzá tudott járulni sikeremhez!

Minden fegyvernemben remek eredményeket hoztak a vívók az idei Univerisade versenyén:
Férfi kardban Szatmári András, női kardban Márton Anna, valamint női tőrben Kreiss Fanni egyéni aranyérmesek, valamint ahogy arról már beszámoltunk, Bányai Zsombor férfi párbajtőrben egyéni ezüstérmes, és a csapat is ezüstérmet szerzett. Az eredmények reménykeltő előjelei egy sikeres nyári olimpiának Tokióban. Érdemes megjegyezni a neveket!