nov 26, 2016

Felnőtt Vívó Magyar Bajnokság 2016

Felnőtt Vívó Magyar Bajnokság
Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok – Budapest, 2016. november 25-27.
Közel 600 vívó állt pástra a Felnőtt Országos Bajnokság pénteki selejzetőnapján a hazai vívótársadalom összfegyvernemes megmérettetésén.

A PTE-PEAC párbajtőrözői közül Peterdi András bronzérmet szerzett, Berta Dániel a 11., Tóth Gergely a 15. helyen végzett, míg csapatversenyben az 5. helyet szerezték meg. A kerekesszékes vívók versenyében Molnár Gyöngyi bronzérmet szerzett, Somogyvári Zoltán a 8. helyezért érte el. 

A férfi párbajtőr egyéni versenyszámának 156 fős mezőnyében nyolc pécsi indult.
A csoportfordulóból minden pécsi táblára került, a szombaton folytatódott 32-es táblára a pécsi varázs-balkéz-trió jutott be: Berta Dániel, Peterdi András és Tóth Gergely.
Berta Dániel
Hatos csoportban ötből öt győzelem – rangsor 4. hely. A 64-es táblán kiemelt, a 32-be jutásért
Bányai Botond (VASAS SC) ellen 14/9 arányú győzelem. A 16-ba jutásért Mestyanek (BVSC) ellen 15/9 arányú győzelem.
A tábla ugyanezen negyedébe került az olimpikon Somfai Péter (BHSE), a legjobb nyolcba jutásért csörtéjükben ezúttal 15/9 arányban ő dadalmaskodott Dani ellen, aki így a 11. helyen zárta a bajnokságot.
Peterdi András
Hatos csoportban ötből két győzelem – rangsor 88. hely. A 64-es táblán Horváth Norbert (OMS-TATA) ellen 15/14, a 32-be jutásért Saeed Abu Jubere Arkan (AVA) ellen 15/5 arányú győzelem. A 16-ba jutásért Szabó Illés (BHSE) ellen 12/9 arányban nyert András, a legjobb nyolcba jutásért pedig Buta Leventét (VASAS SC) búcsúztatta 14/13 arányban. Nagy Marcell (VASAS SC) ellen vívott 10/5 arányú győzelmével elődöntőbe került, ahol Somfai Péterrel (BHSE) hatalmas küzdelembe keveredett: az utolsó harmadban több tusos hátrányt dolgozva próbált az olimpikon fölé kerekedni, a végső találatot azonban Somfai adta, így a 15/14-re végződött mérkőzés Peterdinek egy szép országos bajnoki bronzérmet jelentett.

Peterdi kevésbé jól induló napja végül mégis sikert hozott: egyéni OB bronz! | fotó: MagyarVívás

Tóth Gergely
Hetes csoportban hatból öt győzelem – rangsor 15. hely. A 64-es táblán Bartyik Bálint (NKESE) ellen 15/6, a 32-be jutásért klubtársa, Rab Attila ellen 15/13 arányú győzelem.

Amikor klubtársak ellenfelekké válnak: Rab és Tóth

A 16-ba jutásért Tóth 15/14 arányban verte Jakovácot (VASAS SC), azonban ezúttal Nagy Dávid (VASAS SC) ellen nem volt ötlete: 15/3 arányban vesztett, így végül a 15. helyen zárta a bajnokságot.

A 32-es táblára nem került pécsiek helyezései: Hoffbauer Márk 44., Rab Attila 56., Hesz Krisztián 59., Plazzeriano Gábor 92., Mátyás Pál 110.

A női párbajtőr egyéni versenyszám 113 fős mezőnyében négy pécsi indult, mindannyian táblára kerültek, ám a szombati folytatást csak Öhlmüller és Provender harcolta ki magának.
Öhlmüller Sarolta
Hatos csoportban ötből három győzelem – rangsor 55. hely. A 64-es táblán Tóth Petra ellen 15/7, a 32-be jutásért Debreczeni Noémi ellen 15/12 arányú győzelem. A 16-ba jutásért egykori riválisa, Bohus Réka (AVA) győzte le 15/8 arányban, így Öhlmüller a 30. helyen végzett.
Provender Roxána
Hatos csoportban ötből kettő győzelem – rangsor 67. hely. A 64-es táblán Varga Zsófia ellen 15/12, a 32-be jutásért Nagy Mira ellen 15/13 arányú győzelem. A 16-ba jutásért Tóth (AVA) ellen 15/7 arányban vesztett Provender, aki így a 32. helyen végzett.
Póka Bea és Tombory Liza kiestek a 64 közé jutásért, és a 86., illetve 88. helyen végeztek.

Első alkalommal szerepeltek versenyen a PTE-PEAC kerekesszékes vívói: a kis indulólétszámok ellenére nagy elismerés jár nekik, hiszen hosszú nap sikeredett: hajnali utazás, a versenyzéshez szükséges klasszifikáció, majd egyből a versenykezdés – első ízben. Molnár Gyöngyi bronzérmet szerzett, a férfi mezőnyben pedig 8. Somogyvári Imre, 10. Kuizs Zoltán, 11. Fazekas István.

Csapatversenyek
Az országos bajnokság csapatversenyei vasárnap zajlottak. A női párbajtőrözők versenyében 16 csapat között a 12. helyen végzett az Öhlmüller Sarolta, Póka Bea, Provender Roxána és Tombory Liza alkotta PTE-PEAC.

A női párbajtőr csapatverseny táblája

A férfi párbajtőrözők csapatmezőnyében 24 csapat indult, két pécsi csapattal. Sajnos a csapatok pontszámai és táblaelhelyezése nem a legideálisabban alakult pécsi szempontból:
A tábla 3., így kiemelt egyes számú csapat – Berta Dániel, Hoffbauer Márk, Peterdi András és Tóth Gergely – a 16-os táblára várta a PTE-PEAC 2 – PILISCSABAI SE győztesét. Előbbi – a Hesz Krisztián, Plazzeriano Gábor és Rab Attila alkotta csapat –  45/41 arányú győzelemmel került a nagy pécsi csapat mellé. Küzdelmükben természetesen a klasszisokkal jobb egyes számú csapat került a legjobb nyolc közé (PTE-PEAC1 – PTE-PEAC2 45/20).
A  PTE-PEAC1 az 5., a PTE-PEAC2 a 15. helyen zárta a magyar bajnokságot.

A PTE-PEAC1 csapatának útja a táblán

 

A PTE-PEAC2 csapatának útja a táblán

A versenyszámok részletei és eredményei a Felnőtt Vívó Magyar Bajnokság 2016 weboldalán böngészhetők. A versenyen készült fotók albuma a pécsivívás fb-oldalán!

 

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.