Bakuból Gwangju-ba
Az I. Bakui Európai Játékok utolsó versenynapján a férfi párbajtőrözők csapatversenyén a hazai csapat az 5. helyen végzett. A játékokon induló nemzetek többsége elsővonalbeli válogatottjával állt fel, így a magyar csapat – kellő ereje és motívációja ellenére – a papírforma szerint “hagyta” az élvonalbeli olasz csapatot nyerni 45/34-re, így nem jutott be az elődöntőbe. Az egyéni versenyszámban a legjobb eredményt hozó pécsi Berta Dániel, valamint File Mátyás, Hanczvikkel Márk és Szényi Péter alkotta csapat az ötödik helyért a helyieket, Azerbajdzsán csapatát győzte le 45/37 arányban.
Berta Dánielnek nem sok pihenés jutott, hiszen a hét elején ismét útra kelt – ezúttal klubtársával, Peterdi Andrással, hogy a következő megmérettetésen, a dél-Koreai Gwangju-ban zajló Universiade egyéni és csapatversenyein küzdjenek, és hozzanak dicsőséget nemcsak Magyarországnak, de a PTE-PEAC Vívószakosztályának, valamint mesterüknek, Danka Sándornak.
![](http://pecsivivas.hu/sites/simages/news/150629_PeterdiBerta_Trip2Universiade_.jpg)
Igazán rendkívüli, hogy volumenében az Olimpia utáni második legnagyobb sportesemény magyar férfi párbajtőr csapata két nem fővárosi klub tagjaiból áll, köztük két pécsi vívóval! Rajtuk kívül az Sz-L Bau Balaton Vívóklub tagjai, File Mátyás és Hanczvikkel Márk szerepelnek a csapatban a kétévente, páratlan években, 17–28 év közötti egyetemista élsportolók részvételével zajló sporteseményen.
A 28. Nyári Universiade 2015. július 3–14-ig tart, amely során a vívás versenyszámait 4–9-e között rendezik. Andrisnak és Daninak 5-én lehet szurkolni a férfi párbajtőr egyéni versenyszámában, a magyar csapatnak pedig 8-án.
Természetesen a többi vívó-versenyszámot, a többi sportágat is nyomon lehet követni az esemény weboldalán:
http://www.gwangju2015.com/