Edzőtáborral és toborzással kezdődik az idény
A PTE-PEAC Vívószakosztálya megkezdte a felkészülést a 2014/2015-ös edzés- és versenyidényre.
Az egyesület sportolóinak a héten indult felkészítő edzőtábor, mely során mind erőnléti, mind a sportra jellemző elemekkel zajlik az egyhetes program.
Spinning és aerobic, valamint úszás a jó erőnlét és kondíció megalapozására, illetve vívóedzések, hogy a speciális lábmunka és a sportág sajátos mozdulatai, technikája is visszatérjen a rutinok közé.
A közeledő iskolakezdéssel sok gyermek sportágat is ilyenkor választ. A pécsi vívóknak idén jó lehetőségük adódik a tagtoborzásra, hiszen a Zsolnay Kulturális Negyedben rendezett kétnapos nyárbúcsúztató rendezvényt, a Szamárfül Fesztivált idén sportos kiadásban rendezik meg, és több sportág között a vívás is meghívást kapott, s bemutatkozhat a közönségnek.
A közönség javarészt egész piciktől a 14 éves korosztályig főleg Pécsről érkezik a hangulatos, ingyenes rendezvényre, ahol a gyerekek és szüleik nemcsak vívóbemutatót láthatnak bajnok vívóinktól napi több alkalommal, de megismerhetik a szabályokat, kézbe vehetik a fegyvereket – több klubtagunk is jelen lesz, és segíti az érdeklődőket. A Magyar Vívó Szövetség jóvoltából ki lehet próbálni egy elektromos ügyességi szúrópárnát is. A kisebbek sem maradnak élmény nélkül, hiszen ők könnyű műanyag fegyverek és védőeszközök gyors felvételével, önkénteseink irányításával vívhatnak majd egymással. Az egészen komoly érdeklődők természetesen kipróbálhatják magukat a páston is.
Az Engarde! elnevezésű program könnyen megtalálható lesz a re:public galéria teraszán, a Gyugyi-gyűjteménynek otthont adó Sikorski-ház mögött!