jan 3, 2012

ó és új

Pécsi vívók, szülők, támogatók, látogatók, olvasóink!

Szívből reméljük, hogy az ünnepek melege feltöltött mindnyájatokat.
Mielőtt köszöntenénk az újesztendőt, fontos megemlítenünk, hogy az óév elmúlása sajnos egy ifjú élet elmúlását is hozta a hazai vívóéletben.  Izsó Katalin daganatos betegséggel küzdött, és tragikus hirtelenséggel, karácsony második napján életét vesztette.
Az Olimpici versenyek elődjének számító Tenkes Kupák bájos felfedezettje volt ő, akit ismertünk, kedveltünk itt, a Mecsek alján. Csupán 24 esztendőt élt közöttünk, mely alatt korosztálya egyik legjobbja volt, világ -és európa bajnokságon volt ezüst, illetve bronzérmes, a 2009-es világbajnokságon a hazai válogatott tagja volt.
Kérjük, mindannyian szeretettel őrizzétek emlékét!

Az új esztendőt pedig köszöntjük, és reméljük, sikereitek a PTE-PEAC hírnevét 2012-ben is a megszokott színvonalban öregbítik majd!
Aki pedig ragaszkodna egy közös újév-köszöntéshez, javasoljuk, vegyen részt a II. Pécsi Senior Vívótalálkozón, ami idén egy “Vízkereszt, vagy vívni akartok?” alcímmel megrendezett rendezvény, mely – míly különös –  vízkereszt napján lesz a CRNL Gimnázium dísztermében. Részletek a senior-vívás menüpont alatt; a mai napon még jelenkezni lehet nézőnek az ott megadott telefonszámon.

Edzéseinkről pedig annyit érdemes tudni, hogy a mai napon megkezdődnek a Református, és a Belvárosi helyszíneken is. Premier 2012!

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.