Hírek

Berta Dani bronzérmes az Universiade-n!

A dél-Koreai Gwangju-ban zajló “globális diákolimpia”, a 28. Nyári Universiade férfi párbajtőr versenyszámának 89 indulója között lépett pástra a hétvége során két pécsi reménységünk, Peterdi András és Berta Dániel. A csoportfordulót András három győzelem két vereség aránnyal zárta, míg Dani elporolta összes ellenfelét.
Berta Dániel abszolút remekül teljesített a versenyen, és a dobogó harmadik fokára küzdötte magát.

Egy csodálatos nemzetközi siker: Berta Dániel bronzérme az Universiade versenyében | Fotó: Egyetemi Sport

Andrásnál a végül szintén bronzéremig jutó koreai Jung a 32-be kerülésért csak picivel bizonyult jobbnak (14/13), így Peterdi a 38. helyen végzett. Gratulálunk Hanczvikkel Márknak is 5., File Mátyásnak a 16. helyezéséhez!

 

Dani a rangsor 5. helyéről, a 64-es táblán kezdte meg menetelését. Az argentin Anziano-t 15/5 arányban búcsúztatta, a 32 között a japán Mizuguchi-t 15/9-re verte. A legjobb nyolc közé kerülésért holland ellenfél próbálta Dani útját állni – sikertelenül, Tulen 15/13-ra kikapott a pécsi vitéztől. Alsó ágon itt történt meg a magyar társakkal az, amit a versenyzők a hátuk közepére sem kívánnak: honfitárssal, sőt, egyben klubtárssal összekerülni egy versenyen… Hanczvikkel Márk búcsúztatta File Mátyást.

Dani ellenfele a legjobb nyolc között az ukrán Zarskyy volt, akit 15/8-ra búcsúztatott a PTE-PEAC vívója, és a koreai Jung itt ejtette ki Hanczvikkel Márkot.
Így egyetlen magyar, Berta részvételével jött el az elődöntő: amikor egy 101 kg-os, 196 cm magas “hegy”, a francia Yannick Philippe Borel nekiugrik a mi “kis” – 194 cm magas és 83 kg-os – Daninknak, nem kell féltenünk. Ám ezúttal a riói GP aranyérmese, Borel győzedelmeskedett nemcsak Dani felett 15/11-re, de a 28. Nyári Universiade aranyérmesévé is vált a döntőben honfitársa, Marchal legyőzésével.

Borel, Berta, Marchal, Jung: az elődöntősök köszöntik a közönséget. | Fotó: Egyetemi Sport

 

Berta Dániel a következőképp értékelte a verseny az Universiade helyszínéről, Gwandju városából:

Dani a helyszínen is adott interjút

Egy igazi kínszenvedés volt az átállás, hiszen a plusz hét óra időeltolódás miatt nehéz idő előtt elaludni. Általában akkor voltam igazán álmos, amikor fel kellett kelni. A versenyt végülis hálás időpontban – koreai idő szerint 11-kor kezdtük. Jó csoportom volt, amivel kellően be tudtam melegíteni, mindenféle stílusú ellenféllel vívtam, és a selejtezőt hibátlanul zártam öt győzelemmel, így a táblát a ransor 5. helyéről kezdhettem, szerencsére elkerültem az alsó ágat, ahová a honfitársaim kerültek. Már a csoportban is mondták és éreztem is, hogy nagyon jól megy a vívás. Az ágam is nagyon jó volt a táblán, elsőre egy argentint győztem le 15/5-re a 32-be jutásért. Ezután következett a japán, aki ellen azért kellett dolgozni rendesen, de végig stabil voltam fejben, fegyelmezetten vívtam, emiatt sikerült megszerezni a 10/2-es vezetést. A vége felé kicsit kiengedtem, mert 13/4-ről feljött 14/7-re, és 15/8-ra zártuk le az aszót. A 8-ért a holland Tulen-nel vívtam, ő volt a legnehezebb ellenfelem a nap folyamán (Borel-t leszámítva) ugyanis végig egálban vívtunk. Nehezen éreztem rá, nagyon kellemetlen, erőszakos vívó. A végen viszont sikerült 2-3 tus előnyt szereznem, így 15/12-vel bejutottam a legjobb nyolcba. Már itt nagyon boldog voltam, de éreztem, hogy ebben a versenyben még sok lehetőség van. Az elődöntőben egy igazan hálás ukrán ellenfelet kaptam, akinek feküdt a vívása. Az elején még nem igazán tudtam, hogy mit is csináljak ellene, de türelmes vívással kiharcoltam öt tus előnyt, amit sikerült tovább növelni, és 15/8 lett a vége. Rettentő boldog voltam és vagyok még most is, hogy bejutottam a négybe és érmet szereztem.
Az elődöntőre nagyon sokat kellett várnunk. A francia Yannick Borel-lel vívtam, aki jóval rutinosabb és jobb vívó nálam, nem mellesleg felnőtt Európa- és Világbajnok, Világkupa győztes, és a verseny későbbi győztese. Bakuban vívtam vele először, a csoportfordulóban nyertem ellene 5/4-re, de ez egy teljesen más kávéház volt. 🙂 Ő is egy erőszakos vívó, nem tudtam érvenyesíteni magam ellene, azt éreztem, hogy gyorsan le akar tudni. Ezt kihasználva próbáltam szerezni tusokat. Így is örülök, hogy azért tartottam magam becsülettel, 11/15-tel köszöntem meg az asszót.

Dani nem hagyta magát: Borel a gépet nézi, bizony ez egy meglepetés együttes találat | Fotó: Egyetemi Sport

Maximalisan elégedett vagyok a teljesítményemmel és az eredménnyel. Nagyon összeszedett voltam az egész nap során, pontos voltam, türelmes, higgadt, mindig koncentrált, fegyelmezett. Meg volt az egyensúly a fejem és a vívasom között. Azt hiszem, hogy ennyire jól még sosem vívtam versenyen. Ráadásul nehezítő körülmény volt a magas páratartalom.

Szeretném megköszönni az eredményeimet, az egész első felnőtt korosztályos idényemet családomnak, mesteremnek Danka Sándornak, akivel az elmúlt időszakban igencsak intenzíven készültünk, pszichológusomnak Pálvölgyi Ágnesnek, Szatmári Roland erőnléti edzőmnek, a szakosztályomnak, a Pécsi Tudományegyetemnek, a városnak és mindenkinek, aki bármivel is hozzásegíttet, hozzásegít sikereimhez!