Ha május, akkor vívómajális
Pécsi Vívómajális
Magyartelek, 2019. május 18.
A PTE-PEAC Vívószakosztálya majálist rendezett tagjainak: sportolók, gyerekek és családjaik töltötték együtt az időt Danka Sándor szakedző vidéki birtokán közös főzéssel, játékkal, sétával, s persze némi vívással. A program hivatalos apropója az évente megtartott díjátadó, amely a sűrű versenyszezon miatt idén májusra tolódott.
“A legjobb utánpótláskorú vívó” díjat minden naptári évben megkaphatja egy leány és egy fiú vívó. A Gaál Csaba-díjra azok a sportolók esélyesek, akik a korosztályos versenyeken rendre a legjobb eredményeket hozzák, és rendre a legjobb nyolc közé kerülnek. A tavalyi eredmények alapján ezúttal Hardi Ádám és Miklós Fanni neve kerülhetett a vándorkupákra a 2018-as évhez. Nekik a szakosztály és az edzői gárda ezúton is szívből gratulál, s egyben remélik, hogy ez a díj továbbra is fontos ösztönző, így kívánják a többi sportolónak is, hogy dolgozzanak keményen, s nevük egyszer (vagy többször is) felkerülhessen a plakettekre!
A Református tagozat háziversenyein belépőjegyekért zajlottak a küzdelmek az utóbbi időkben. A jutalmazottaknak Hoffbauer Márk szakosztályvezető adta át a díjakat, amelyek a Budapesten július 15–23-ig rendezett FIE Vívó Világbajnokság egy-egy versenyszámára érvényesek.
A közös ebédet, pihenést követően apukák s anyukák lelkes csapatát avatták be gyermekeik és az edzőkollégák a vívás rejtelmeibe, és számos szülő élesben próbálta ki, milyen is az, amikor gyermekeik a páston állnak a versenyek, edzések során. Vívtak egymással, gyermekeikkel, testvérekkel, egész kellemes móka kerekedett belőle!
A majálison megjelent gyerekeknek, szüleiknek nagy köszönet a részvételért, reméljük, mindenki jól érezte magát, s eljönnek jövőre is! Hajrá Pécs, hajrá PEAC!
Az eseményen készült fotók albumba rendezve megtekinthetők a szakosztály Facebook-oldalán.