Szilveszteri 6–3 / januári aktivitás & passzivitás
43. Szilveszter Kupa – Budapest Bajnokság, 2018
Budapest, FTC Népligeti Sportcsarnok, 2018. december 31.
Az év utolsó B-kategóriás versenye hagyományosan a fővárosi Szilveszter Kupa az esztendő utolsó napján. A két legjobb pécsi eredmény egy hatodik és egy harmadik helyezés.
A női párbajtőrözők 34 fős mezőnyében Póka Beának jól ment a vívás, ám az elődöntőbe jutás során meggyűlt a baja egyik örök riválisával. A BHSE versenyzője, Szombath Barbara ugyan csak hosszabbításban, egyetlen tussal, de jobbnak bizonyult, így Bea a hatodik helyen végzett.
A férfiak 60 fős mezőnyében a rangidős Benedek Dezső kettő, Hesz Krisztián öt győzelemmel, Plazzeriano veretlenül jutott a táblára. Benedek egy gyönyörű, 15/8 arányú győzelem után klubtársával, Plazzerianoval került össze, és a bajtársi asszóból utóbbi jutott tovább, Benedek így a 27. helyen végzett. Hesz Krisztiánt a legjobb nyolcba jutás során állította meg a piliscsabai Kámány, akivel szemben Plazzeriano védhette meg a pécsiek becsületét az elődöntőbe jutásért. A döntőért a Plazzerianot általában, és ezúttal is megállító Deák bizonyult jobbnak. Hesz Krisztián a 10. helyen végzett, Plazzeriano bronzérmet nyert.
A januári vívóesemények között szerepel a IX. Vivó- és Öttusa Találkozó és Csapatverseny 5-én Pécsett, a fővárosban rendezett veterán válogatóverseny, valamint a kadétok pozsonyi körversenye 12-én, szabadidős és utánpótlásverseny Komlón 19–20-án, a fővárosi junior OB 26–27-én.. és ugyan már február, de rögtön a legelején: Olimpici GP3 a fővárosban!
Emellett igen fontos szabályváltozás: a FIE érvényben léptette a passzivitás új szabályát. Ismerkedjetek vele!