Hírek

Csodás pécsi szereplés a Westend Felnőtt Magyar OB-n

A pécsi vívók szinte történelmet írtak az idei Országos Bajnoságon, hiszen a PTE-PEAC-PSN Zrt. férfi párbajtőrözői közül ketten is a legjobb nyolc közé jutottak, valamint igen közel kerültek a csapat bajnoki címhez is, hiszen – szintén rendhagyó módon az OB történetében – két nem fővárosi csapat, a Balaton és a PTE-PEAC küzdött meg az első helyért.
Berta Dániel egyéni ezüstjével, és a férfi csapat ezüstjével összességében eredményes versenyt tudhatnak magukénak a pécsiek az évtizedek óta a legnívósabbnak, legfontosabbnak tartott országos megmérettetés eredményei alapján.
Részletes beszámolónkat a női karddal kezdjük: Kardos Kata a 16-ba jutás során esett ki, így a 25. helyen végzett.
A férfi párbajtőrözők egyéni versenyében 102 iduló állt rajthoz, akik 12 hetes, 3 hatos csoportban kezdték meg a csoportfordulót. A ranglista első 16 helyén öt pécsi is szerepelt, de a 32-es táblával szombaton folytatódó versenyen Peterdi András és Berta Dániel szereplése volt kiemelkedő. Andrást csak a nyolcbajutás során lehetett megállítani, ez Imre Gézának sikerült. Gézán Dani vett revansot az elődöntőben, miután a 32-es táblán nem kisebb klasszist, mint Kulcsár Krisztiánt utasított maga mögé. Dani a döntőben “meglepetésvendéggel” találta magát szembe, ugyanis a felső ágon Marosi Ádám, a BVSC-s öttusázó küzdötte magát a döntőbe. Talán sportjának jellege segítette abban, hogy a több mint három órás szünet után vívott döntőben szinte bekapcsolta magát, végig spiccen volt. Dani sajnos ezt a kapcsolót ezúttal nem találta, így Ádám 15/10-es arányban nyerte el a bajnoki címet. Dani ezüstérme azonban így is hihetetlenül értékes a pécsi vívás számára!
További eredmények: Peterdi András 5; Hoffbauer Márk 17; Hesz Krisztián 21; Peterdi Bence 29; Tóth Gergely 34; Győrffy Kristóf 36; Csobó Dominik 48; Molnár Levente 53; Plazzeriano Gábor 59.

Berta Dániel egyéni országos bajnoki ezüst helyezett

A férfi párbajtőr népszerűségét mutatja, hogy a csapatversenyt összesen 19 csapat kezdte meg. A Hesz, Peterdi B; Győrffy és Molnár alkotta PEAC2 tábla nyolcasként kezdte a küzdelmeket, ám kikaptak az MTK csapatától. Keményen megdolgoztak azonban a kilencedik helyért, miután megverték a Veresegyház és az NKESE csapatát is.
Az első számú pécsi csapat Tóth, Peterdi A; Berta és Hoffbauer által a tábla második helyéről rugaszkodott el. A BKLVE elporolásával kicsit összerázódtak, így is nehezebb dió, de tiszta győzelem volt a BVSC2 elleni győzelem. Az elődöntőben a fiúk szembekerültek a Honvéddal. Nagy odafigyeléssel végig tartották magukat, kiegészítve, felhozva egymást. Külön figyelmet érdemel a csapat legifjabbjának, Tóth Gergelynek a szereplése, akik Imre Gézával 8/8-at vívott, a PEAC-ból a Honvédba igazolt Csobó Dávid ellen pedig 3/0 arányban kerekedett felül. A végén Dani is pontot hozott a becserélt Cho Taeun ellen, így Peterdi 10/10-es halálvágtája Imre Gézával meghozta a sikert, 45/40 arányú gőzelemmel a döntőt várta a csapat.

A Balaton csapatával szemben a PEAC végig fej-fej mellett haladt a döntő összecsapás során, egészen 31/31-ig. A két utolsó asszóban Dani és András sem volt szerencsés, ám a Balatonból Hanczvikkelnek és Rédlinek is összejött minden akció. A végeredmény 45/41, ami azonban így is siker, hiszen a PTE-PEAC PSN Zrt. csapata Országos Bajnoki ezüstérmes!

Ezüstérmes a PTE-PEAC felnőtt férfi párbajtőrcsapata