Felnőtt Vívó Magyar Bajnokság 2020
Az Országos Bajnokság is rendhagyó módon zajlott
BOK Csarnok, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok
Budapest, 2020. december 18–20.
A Magyar Bajnokság idén nem mozgathatta meg a teljes hazai vívótársadalmat, hiszen az MVSZ idén zárt kapuk mellett rendezte a hagyományosan a Magyar Vívás Ünnepeként is tartott OB-t, amelyen idén ténylegesen csak a versenyzők, edzőik, és a technikai személyzet vehetett részt. A rengeteg elmaradt verseny miatt viszont sokan kihasználták a lehetőséget, és elindultak a közismerten nehéz versenyen – így masszív indulólétszámokkal zajlott minden fegyverszám.
A PTE-PEAC színeit a női mezőnyben Herke Réka, Magda Jázmin, Miklós Fanni, Doma Zsófia, Jakobi Júlia, Imre Luca, Doma Boglárka; a férfiak versenyében Merkl Levente, Farkas Domos, Mátyás Pál, Hardi Ádám és Siker Mihály képviselték.
A férfi párbajtőr versenyszám 167 versenyzőnek adhatott esélyt, hogy a legjobbak között is a legjobbak lehessenek. Pécsről sajnos a 32-es főtáblára nem jutott be versenyző: Hardi Ádám a 65. (Tavaly 28. helyezésével szintén a legjobb pécsi volt), Siker Mihály a 79., Merkl Levente a 81., Farkas Domos a 82., míg Mátyás Pál a 132 helyen végzett.
A nők versenyében a körülményekhez képest született pécsi meglepetés:
a 132 fős mezőnyben ugyan rengeteg kadét és még fiatalabb vívó vett részt, mégis fantasztikus, hogy Bokrétás Csaba tanítványa, a sikerszériában versenyző Jakobi Juli egyedüli pécsiként felkerült a 32-es főtáblára, és a 27. helyet szerezte meg. A táblán a 64-be jutásért 15/10-re nyert Héder (OMS-TATA) ellen, majd Debreczeni (OVSE) ellen 15/14-re nyert asszójával felkerült a másnapi főtáblára. A 16 már nem sikerült, Fekete (VASAS SC) ha csak egy tussal is (15/14), de jobb volt nála.
Miklós Fanni az 52., Herke Réka a 60., Magda Jázmin a 64., Doma Zsófia a 84., Imre Luca a 100., és Doma Bogi a 107. helyen végzett.
A férfi párbajtőr csapatbajnokság 28 csapat részvételével zajlott. A tábla sajnos nagyon nem kedvezett a pécsivívóknak, még ha a 16-ba jutásért egy könnyedebb találkozó is jutott: PTE-PEAC / VERESEGYHÁZ 45/27. A győzelmet követően egyből az egyik aranyesélyes, a Budapesti Honvéd SE várt a pécsiekre. A csapatban a Farkas/Hardi/Merkl hármast – az OB-k során engedélyezett kölcsönadási lehetőség, valamint a PEAC és a BHSE közötti megállapodás által – Mácska Ádám (BHSE) egészítette ki. A további csavar a helyzetben, hogy a Honvéd csapatában pedig a pécsi nevelésű Berta Dániel szerepelt. Ugyan az előző találkozó eredménye jelent meg végül a találatjelzőn, de a klasszis válogatottakkal felálló BHSE javára dőlt el a találkozó 45/27 arányban. A Magyar bajnokság hagyományainak megfelelő helyosztó találkozók lebonyolítására a járványügyi helyzetre hivatkozva ezúttal nem volt lehetőség, így a tovább nem jutó csapatok rangszámuk szerint kapták meg helyezésüket a kilencedik helytől. A PTE-PEAC ezúttal rendhagyó módon felálló férfi párbajtőrcsapata egy rendhagyó esztendőben a 13. helyezést szerezte meg.
A PTE-PEAC női párbajtőrcsapata pedig abból a szempontból rendhagyó, hogy nagyon fiatal. A legtapasztaltabb is még csak junior: Miklós Fanni; Magda Jázmin jelenleg kadét; és a két legfiatalabb a serdülő Herke Réka és Jakobi Júlia.
A csapatbajnokságra 19 csapat nevezett, a táblán nyolcadik helyre rangsorolt PEAC a 16-os táblán a BVSC 2 csapatával kezdett, és egy nagyon izgalmas, fordulatos találkozóban tettek szert a győzelemre:
Ugyan a “hangrobbanást” a legtapasztaltabb, Miklós Fanni intézte, a fordítást mégiscsak egy “kicsi”, Herke Réka vitte véghez.. és a továbbiakban is szépen tartotta az eredményt a csapat minden tagja, a vezetést már nem engedték ki a kezükből. Az egyik legjobb, a VASAS SC csapata ellen természetesen egy ilyen fiatal csapatnak, mint a pécsi, csak a megszerzett tapasztalat lehet a “győzelme”; 45/21 a fővárosi tehetséggyártó egyesületnek. Az ötödik helyért a szintén fővárosi FLESS érkezett, és a 45/38 arányú pécsi vereséget szintén csak győzelemként lehet értékelni: a Kolczonay-testvérek az AVA egyik legjobbját, Dékány Kingát kölcsönözték a csapatversenyre. A találkozón nagyon szépen szerepelt mindkét pécsi serdülő.
A hetedik helyezés megszerzése pedig nagyon kevésen múlt : Az OVSE egyetlen találattal, 45/44 arányban tudott nyerni, de csakis a találkozó legutolsó asszójában. Végig a pécsi lányok vezettek, ám sajnos a befejezésben az ellenfél legjobbja ezúttal jobb volt a pécsiek befejezőjénél.
Az OB egyik legfiatalabb csapataként szerepelt a PTE-PEAC a női csapatversenyen: Herke, Jakobi, Miklós, Magda. Érdemes velük számolni! | fotó: pecsivivas.hu / Hoffbauer M.
Összességében a csapat jelesre vizsgázott, és a megszerzett nyolcadik helyezés sokmindent mutat:
hosszú idő után a PTE-PEAC képes női csapatot kiállítani, akikkel bizony a legjobb nyolc között lehet számolni a jövőben is! Az edzésmunka mellett ezzel a versennyel a legjobb felkészítésben lehetett részük, hiszen készülnek a kadét és junior korosztályos országos bajnokságokra.
A Magyar Bajnokság részletes eredményei a verseny dokumentácós oldalán böngészhetők.