Hírek

Juniorok Budapesten, veteránok Szatmárban

Magyar Kupa – Junior Női Párbajtőr
Budapest, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 2018. november.17.

A junior női párbajtőrözők második Magyar Kupafordulója zajlott a hétvégén. Ugyan a két pécsi résztvevő egyike sem jutott éremszerző helyezésig, mégis fontos és szép eredmény mindkettőjüké: Tombory Liza a 10., Miklós Fanni a 24. helyen végzett a 86 fős mezőnyben.
Liza lábsérülését követő igen hosszú, másfél éves kényszerpihenő után tért vissza a pástra az idénykezdettel, és fogott újra munkába edzőjével, Bokrátás Csabával. Liza a csoportkörben öt győzelmet s egyetlen vereséget szerzett, a tábla 10. helyéről startolva pedig két szép győzelmet aratott, mielőtt megállította ellenfele a nyolcbajutásért vívott asszóban.
Nem túl szerencsés módon második győzelmével pont klubtársát, Fannit ejtette ki, aki elsőéves kadétként amúgy jól szerepelt a junior mezőnyben. A csoportban négy győzelmet és két vereséget vívott össze, és egy táblagyőzelmet követően már Lizával volt kénytelen pástra lépni. A közeledő Magyar Bajnokságon mindketten erősíthetik a pécsi női csapatot!

 

VI. Veterán Nemzetközi Vívókupa
Szatmárnémeti, Csipler Sándor Vívóterem, 2018. november 17.
A Dr. Bay Béla emlékére szervezett nemzetközi veterán vívóversenyt idén már hatodik alkalommal rendezte a határközeli Szatmárnémeti vívóklubja. Pécsi versenyzők első ízben neveztek a tornára, amelyen magyar és román versenyzők álltak pástra. Benedek Dezső határozott vívással korosztályában mindenkit felülmúlt, így a 70+ kategória győzteseként jutalmazták. Szintén az aranyéremért vívhatott, s nyert Plazzeriano Gábor a 40 éven felettiek versenyében, így a remek hangulatú, jól szervezett versenyről mindketten elégedetten tértek haza.

Benedek ezúttal kortársai élére állhatott: szépen csillog az aranyérem!