A vívást választották off-programnak
A Pro Scientia Aranyérmesek Társasága Egyesület a Pro Scientia Aranyérem és a Pro Arte Aranyérem tulajdonosait tömöríti. A társaság Pécsett rendezte XIII. konferenciáját november 17–19-e között.
Szakmai programjaikon, szekcióüléseiken túl a résztvevők ismerkedtek a térség nevezetességeivel, emellett szabadidős programjaik közé a vívás is bekerült, hiszen a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának elnöke, Dr. Harsányi Szabolcs Gergő a Budapesti Honvéd SE vívója is egyben, ő kapacitálta a szervezőket a PTE-PEAC Vívószakosztályának bevonására, és a rendkívüli lehetőség megszervezésére.
A résztvevőkből húszfős társaság jelentkezett a programra, amely során a Ciszterci Rendi Nagy Lajos Gimnázium tükrös vívótermében a vívás szabályait, bemelegítést követően pedig játékos gyakorlatokat, a vívás mozdulatainak alapjait sajátították el a lelkes újoncok a szakosztályvezető Hoffbauer Márk, valamint a rezidens felelős Haraszti Krisztina, és két edző, Farkas György és Plazzeriano Gábor vezetésével.