Hírek

Dupla Felnőtt Párbajtőr Válogató, Budapest

Budapest Bajnokság – Kolczonay Ernő Emlékverseny zajlott a hétvége szombati napján a fővárosban. A férfiak versenyében csodálatos, 107 fős mezőny állt pástra, köztük a PTE-PEAC vívóival.
Tóth Gergely, Peterdi András az öt asszóból négy-, Berta Dani hat asszóból négy győzelemmel kezdte a csoportfordulót.
Tóth már a 128-as táblán elvérzett Szényi Péter ellen, így a 38. helyen végzett. Peterdi kiemeltként egyből a 32-be jutásért vívott a táblán, de a pihenő nem vált javára, így a 34. helyen zárt.
Berta Dani a 32-es táblán kikapott a klasszis Boczkótól, ám vigaszágon visszatért, s menetelt 15/9, 15/8, 15/8-as győzelmeivel. A negyeddöntőben ismét összekerült volna Boczkóval, ám a tábla ezen szakaszán ilyen esetben másik ellenfelet sorsol a rendezőség. Az “új” ellenfél, Bányai Zsombor nem feküdt Daninak, aki a hatalmas mezőnyben így is a hetedik helyet csípte meg.
A hölgyeknél 82 induló vívott. Öhlmüller Saci szépen kezdett a csoportfordulóban, ám a 32-es táblán kikapott, és vigaszágon sem sikerült versenybe hoznia magát: a 31. helyen végzett.

A válogatóverseny második napja egyben az U23-as Európai Körverseny egyik állomása is volt.
Berta Dani és Peterdi András is ezúttal a 32-es tábláig jutottak, és Dani a 21., míg András a 19. helyen végzett. Tóth Gergelyt olasz ellenfél búcsúztatta a 64-es táblán, ami az 54. helyezésig volt elég a szombatihoz hasonlóan erős és népes, 109 fős mezőnyben.