Berta Dani a legjobb 32 közé jutott a párizsi VK-n
A világ egyik legnépesebb mezőnyét felvonultató Felnőtt Férfi Párbajtőr Egyéni Világkupa versenye zajlott múlt hétvégén a francia fővárosban, 322 indulóval. A hazai válogatott tagjaként két pécsi, Berta Dániel és Peterdi András vett részt a küzdelmeken.
A selejtezők már pénteken megkezdődtek, mindkét mecseki vívó kiváló, öt győzelem / egy vereség mérleggel zárt. Andrisnak sajnos egyből egy vereség jutott a táblán, így a 106. helyen végzett. Dani azonban legjobb formáját hozta, hiszen egészen a főtábla után jutott, és csak a 16-ba jutás során kapott ki, így a 27. helyet szerezte meg.
A 64-es főtáblához két asszót kellett vívnia, amelyekre Dani így emlékszik:
“Az elsőt egy ukránnal vívtam, Medvediev-vel. Ide-oda ment az előny 1-2 tussal. Éreztem, hogy fogható ember, csak az apróbb hibáim miatt nem tudtam olyan stabilan vívni ellene. A végén 13/13-nál lejárt az idő és hosszabbítás következett a győztes tusért. Csak az járt a fejemben, hogy szúrjak.” A kanadai Guillemin ellen nehezebb volt az asszó, ahogy Dani látta: “Nem éreztem sokszor a távolságot, és mindig lemaradtam egy ütemmel a védésekkel. A végén 11/14-es hátránynál sikerült váltanom fejben, és kiegyenlítettem 14/14-re.” A hosszabbítás ugyanúgy kedvezett Daninak, így sikerült fordítania, és mentálisan nem engedett ki.
A 64-es főtáblán az új rangsorban a 11. helyről indult Berta. “Marchal Virgile-t kaptam meg, és már tudom, hogy mi a franciák taktikája, így fel tudtam építeni egy saját stratégiát asszó előtt, amihez sikerült tartanom magam, jól is működött. 15/12-re nyertem, és bejutottam a 32-be.”
A 16-ba jutásért Dani a német válogatott oszlopos tagja, Joerg Fiedler ellen kellett kiálljon. “Boczkót kérdeztem, hogy mit csináljak a német ellen; később még a lelátóról is segítettek.” (Boczkó Gábor ezüstérmet szerzett a versenyen.) Igencsak fordulatos mérkőzésen, szintén hosszabításban ezúttal a tapasztaltabb vívónak kedvezett a szerencse, és győzte le Danit 14/13-ra. Ennyi világklasszis vívó között, ilyen fiatalon kimagaslóan szép teljesítmény Dani 27. helyezése.
Berta Dániel “tavaszi hadjáratában” ez volt a második állomás, hiszen az április végi U23-as Európa Bajnokság során egyéniben 6., csapatban 2. helyet szerzett. A következő megmérettetés az Európai Játékok Bakuban, majd az Universiade Dél-Koreában.
Hajrá Dani, hajrá PTE-PEAC!