Sikeres toborzás a Szamárfül Fesztiválon
A Zsolnay Kulturális Negyed hagyományos nyárzáró programkavalkádjában, a Szamárfül Családi Fesztiválon vett részt a PTE-PEAC Vívószakosztálya Engarde! elnevezésű programjával, mely mindkét nap délelőtt és délután is rengeteg látogatót vonzott a hétvége során. Az érdeklődők mindkét nap több vívóbemutatót is megtekinthettek: szombaton Peterdi András és Danka Sándor, vasárnap Berta Dániel és Peterdi Bence kapott tapsot a közönségtől. Emellett igencsak élvezték a látogatók, hogy testvérek, barátok – sőt, gyerekek szüleikkel is kipróbálhatták a vívást, valamint a Magyar Vívó Szövetség által biztosított elektronikus eszközt, mellyel játékos formában gyakorolhatták a szúrást.
Reméljük, a remek toborzónak is beillő alkalom hatására szeptembertől sok kis vívó kezdi meg sportpályafutását szakosztályunkban.
A pécsi közönséget – főleg az iskolakezdéssel épp sportágat kereső generációt – legközelebb a Dechatlon pécsi áruházához várjuk szeretettel! A kétnapos sportprogram keretében több sportág között a vívással is közelebbről lehet majd megismerkedni 2014. szeptember 6–7-én.