Hírek

Hétvégi versenyek

A kardozó utánpótlás számára rendezett Reménység Körverseny gödöllői fordulójában Kardos Kata 7. helyezést ért az újonc (U14) leány mezőnyben.

Felnőtt Párbajtőr Válogató versenyen bronzérmet szerzett Peterdi András a fővárosban. Peterdi – aki két év után nemrég tért haza az Egyesült Államokból – a csoportkör után még a mezőny második felében várta a folytatást, a vigaszágas tábla küzdelmeiben azonban magára talált.

Fotó: JanPic Hungary

Csak a világklasszis Imre Géza (Budapesti Honvéd SE) állította meg menetelését, de másodszorra már neki sem sikerült. Peterdi ugyanis, az első vereségét követően, vigaszágon került be a legjobb nyolc közé, ahol ezúttal már legyőzte többszörös világbajnok ellenfelét. Ezt követően a döntőben jutásért szenvedett vereséget, így a dobogó harmadik fokára állhatott.