VI. Vivó- és Öttusa Találkozó és Csapatverseny
Vízkereszt, vagy vívni akartok? – Ezzel a jelmondattal indult útjára még 2007-ben az elsősorban a seniorok, egykor aktívabb vívók és öttusázók múltidéző gálaeseménye. Egy-egy év kimaradással idén – nem sokkal Vízkereszt után 2016. január 9-én – már a VI. alkalommal jöttek össze a Pécsivívás és az egykori öttusa vonzásában élők, hogy egy barátságos párbajtőr csapatversenyennyel szórakoztassák magukat és a közönséget.
Ezúttal 15 vívó versenyzett 5 csapatban, amelyeknek 35 fős közönség drukkolt. Eközben generációk: edzők, tanítványok, barátok, klubtársak örvendeztek, beszélgettek.
A Páva Péter és Varga János ötletéből indult találkozó versenyét idén is a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium dísztermében tarthatta a keddenként itt edző “senior alapcsapat”. A megmérettetés idei legjobbja a Hoffbauer Márk szakosztályvezető, Kisida Kata és Lippai Tibor egykor aktívabb vívók alkotta majd’ legfiatalabb csapat volt.
Köszönet jár az intézménynek a helyszínért, mindazoknak, akik önzetlenül segítettek a megvalósításban, valamint minden résztvevőnek, hogy megtisztelte rendezvényünket!
További fotók a PTE-PEAC Vívószakosztályának Facebook-oldalán!
A CRNL Gimnázium dísztermét már délelőtt is vívók vették birtokba aznap: az iskola vívószakkörös diákjai a komlói Villa Complov szintén közipiskolás korú párbajtőrözőivel gyakoroltak, hogy ismerkedhessenek a versenyhelyzettel s egyással. A tizenegy induló egy csoportkört vívott tíz találatra – tuselőnyt kaptak a lányok és a kezdők. A direkt tábla döntőjében Mahler Balázs maradt alul Gálffy Gyula ellen, a bronzérmet pedig Gál Eszter nyerte.
A verseny dokumentációja elérhető itt, valamint a verseny —> Saját versenyek eredménye menüpontban.