Berta egyéni és csapatsikere az U23 EB-n
Az U23 Európa Bajnokságon szerepelt remekül Berta Dániel párbajtőrvívó április 23-án. Az olaszországi Vicenzában rendezett korosztályos verseny párbajtőr egyéni versenyszámában Dani a hatodik helyezést érte el remek vívással – erős, 71 fős mezőnyben.
A csoportforduló négy győzelem / egy vereség aránya a ranglista 9. helyét jelentette Daninak, aki a 32-be jutásért a spanyol Sanchez-Rodriguezt 15/7-re, a 16-ért kiélezett küzdelemben a svájci Niggelert verte 9/8-ra. A legjobb nyolc között szintén egy találattal, de jobb volt a svéd Kase ellen (15/14), az elődöntőbe kerülés során viszont a tábla egyes olasz ellenfél, Fichera 15/10-et vívott a pécsivívás bajnokával.
.
A Bakos Bálint, Berta Dániel, Buta Levente és Komáromy-Poros Csongor összeállítású válogatott nagyszerűen vívott a 14 nemzet alkotta csapatversenyen mezőnyében. A második ranghelyről az oroszokat elsöprő német válogatott volt az első ellenfél a négy közé jutásért. Ráijesztettek a mieinkre, de az utolsó csörtére kialakult háromtusos előnyüket Berta Dani ledolgozta: a vívóidő végére egyenlített. A hosszabbításban végül ő vitte be az elődöntőbe kerülést jelentő végső találatot.
A folytatásban a románokat remek összmunkával 45/36 arányban győzték le a srácok, ám a döntőben a papírforma érvényesült a házigazda olaszok ellen, akik 45/25-re verték a mieinket.
Csodás és értékes ezüstérem az U23-as csapat érdeme!