Hírek

Vízkereszti vívás – az idei a nyolcadik

VIII. Vivó- és Öttusa Találkozó és Csapatverseny
Pécs, CRNL Gimnázium, 2018. január 6.

A sportág hagyományos vízkereszti találkozóját nyolcadik alkalommal szervezte meg a PTE-PEAC Vívószakosztály senior közössége. Az első, 2007-ben szervezett alkalom esett pontosan vízkereszt napjára, s azóta csak az idei lehetett a második olyan, amikor ténylegesen az új esztendő hatodik napján találkozhattak a víváshoz és öttusához kötődők: a már kevésbé, és a még aktív senior vívók és öttusázók. A napkeleti bölcsek imádása helyett idén is a szeretett sportág iránti rajongás, a találkozásra és az elődökre, példaképekre emlékezés igénye hívta életre az eseményt.
Idén is közel negyvenen, sportolók, családtagok és barátok vettek részt a jó hangulatú gálán a CRNL Gimnázium dísztermében. A barátságos csapatversenyhez kilencen húztak vívóruhát, s fegyvert ragadva, három csapatba rendeződve csörtéztek a csapatversenyek szabályai szerint.

Jelmondatunk továbbra is: Vízkereszt, vagy vívni akartok?

A verseny végeztével Csethe István volt öttusázó, edző, a pécsi sportélet és a pécsi öttusa szakosztály egykori vezetője méltatta a rendezvényt, majd Gaál Csabáné Margó néni adta át a fődíjat a Póka Bea – Rab Attila – Sasvári Róbert alkotta csapatnak.
A második helyre a Kisida Kata – Lippai Tibor – Plazzeriano Gábor hármas került, a harmadik helyen a Benedek Dezső – Haraszti Krisztina – Mátyás Pál alkotta hármas végzett.

Köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek! Jövőre ugyanitt!

Az eseményen készült fotók megtekinthetők a szakosztály Facebook-oldalának albumában.