Tallini világkupán szerepeltek a pécsiek
Az észtországi Tallinban zajlott Felnőtt Férfi Párbajtőr Világkupa a hétvége során, több hazai résztvevővel. A felnőtt válogatott tagjaként a PTE-PEAC két vívója, Peterdi András és Berta Dániel jelenléte is erősítette a rendkívüli mezőnyt.
Az összesen 248 indulót felvonultató verseny selejtezői már pénteken elkezdődtek. Berta 4 győzelem 2 vereség, míg Peterdi 5 győzelem 1 vereség arányban zárta a csoportküzdelmeket. Peterdi András magabiztos teljesítménye kiemelt helyet ért, hiszen azzal egyből a legjobb 64 közé jutott a táblán.
Berta Danira két aszó várt a 64-es főtábla eléréséért, melyek közül az elsőt sikerrel vette az ukrán Tymoshenko ellen (15/11), de sajnos ugyanilyen arányban alul maradt a német Herzberggel szemben, így a 76. helyen fejezte be a viadalt.
A szombati napon András magyar ellenféllel kezdett: Hanczvikkel Márk ellen 15/12 arányban diadalmaskodott, így bejutott a legjobb 32 közé. A nyolccadöntőbe jutásért a cseh Beran várt rá, aki az előző táblán az Európa bajnok Rédli Andrást verte. Peterdi elleni aszójában is kemény volt; a rendes vívóidő leteltét követően egyenlő, 9/9 volt az eredmény. Ilyen esetben a mindig izgalmas “hirtelen halál” a döntő, melyben egy perc vívóidőt mérnek, az egyetlen, végső találatot elérő nyer, ennek híján a kisorsolt kedvezményezett, aki ebben az esetben András volt. Pécsi szempontból azonban a ráadás nem hozott szerencsét, az asszó Beran 10/9-es győzelmével zárult, így Peterdi a 24. helyen zárta a világversenyt.
A verseny legjobb hazai teljesítményét Bányai Zsombor érte el 15. helyezésével.
A magyar csapat (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter) a nyolcadik helyezést érte el az első olyan világkupán, ahol a nemzetek csapatversenyen is összemérhették tudásukat. A negyeddöntőben a végül aranyérmet szerző koreai csapat egy találattal ugyan, de jobbnak bizonyult a hazai válogatottnál.