Vezetőség
Lukáts István technikai igazgató
+36.30.959.9625
Három gyermek édesapjaként, mint lelkes szülő került kapcsolatba a pécsi vívással. Mérnökember – ötleteivel hamar bekerült a sport véráramába; már a kilencevenes évektől segíti a szakosztály munkáját. Nem sokkal később mint a sikeres – és a hazai versenyéletet -és szemléletet is megtörő, gyökeresen megváltoztató – Tenkes Kupa egyik ötletgazdáját és fő szervezőjét tisztelhettük, napjainban pedig az ebből kinőtt mozgalom, az Olimpici programigazgatója is. Szerelme a Balaton.
Danka László fegyvermester
+36.70.285.3856
A Sportiskolában kezdett vívni, ahonnan a PVSK-ba igazolt, majd a PEAC sportolójaként folytatta. Tőrözőként másodosztályú minősítésig jutott, de belekóstolt a másik két fegyvernembe is. 1965-ben egy országos serdülő versenysorozatban a legjobb nyolc között végzett, így meghívást kapott a korosztályos edzőtáborba, Tatára. 1969-ben kezdett fegyvermesterként dolgozni a szakosztálynál; azóta – néhány év kihagyással – ő látja el ezt a feladatot Pécsett. Kiváló linzert süt, kedveli a vasútat.
