Hírek

Tóth Gergely VK 7. helyezésével indul az idény

Junior Világkupa, Luxemburg
Gege a versenyidény felkészülését tanulmányai miatt Bonnban kezdte meg, így a földrajzi adottság miatt egyedüli magyarként indult a Luxembourgban rendezett Junior Világkupán, ahol a 139 indulóból az előkelő 7. helyet szerezte meg.
A versenyen a 4/2-es győzelem/vereség mérleggel zárult csoportköre után francia, brit és két amerikai ellenfelet legyőzve jutott a legjobb nyolc közé, ahol olasz ellenfelétől szenvedett vereséget szoros asszóban.
Gege a felkészülés szempontjából Németországban is hazai pályán érezheti magát, hiszen edzéseit a szintén pécsi Csobó Dominik irányítja.
Dominik a verseny után így nyilatkozott:
“Gege egész nap rendkívül okosan és taktikusan vívott. Nagyon fegyelmezetten hajtotta végre az előzőleg megbeszélt részfeladatokat és valósította meg a taktikát. A végefelé az olasz versenyző elleni meccs kicsit szerencsétlenül alakult, de biztos vagyok benne, hogy Gege legközelebb már egy ilyen helyzetet is kezelni tud. Hosszú és nehéz szezon van előttünk, rengeteg munka, de a kezdet mindenképpen biztató.”
Gege a verseny kapcsán a következőket mondta:
“Nagyon boldog vagyok, hogy már az első idei Junior Világkupán döntőbe tudtam kerülni. Igazából pár kisebb megingást leszámítva egész nap jól ment a vívás. Dodóval az asszók előtt, illetve a szünetekben megbeszélt taktikát próbáltam egész nap megvalósítani, és ez szerencsére többé-kevésbé sikerült. Úgy érzem, hogy ez a fegyelmezett, taktikus vívás segített hozzá életem első junior VK-döntőjéhez. Szeretném megköszönni Dodónak az egész napos támogatást, és azt, hogy augusztus óta minden nap rengeteget segít abban, hogy tovább fejlődjek és elérjem az idénre kitűzött céljainkat. Szeretném megköszönni Sanyi bácsinak és Gyuri bácsinak is a folyamatos támogatását, és természetesen a PEAC-nak és Hoffbauer Márk szakosztályvezetőnek, aki mindezt, és az egész külföldi szezont lehetővé tette. Jövő héten viszont egy sima nyolcaddöntős eredménnyel már nem lennék annyira elégedett…”

Tóth Gergely első világkupa-helyezése. Szép idénykezdés! | Fotó: Csobó Dominik

A pécsi fiú eredménye még az MVSz hírei között is idényindító.. büszkék lehetünk! Gratulálunk!

Ahogy nyilatkozatában Gege is utalt rá, jövő héten már érkezik is a következő megmérettetés: Budapesten a kadét és junior versenyzők lépnek pástra az első hazai válogatón, reméljük hasonló sikerekkel!