Hírek

Berta eddigi legjobb felnőtt helyezése

52. Tissot Grand Prix Világkupa, Bern
A PTE-PEAC Vívószakosztályának két kiemelkedő versenyzője, Berta Dániel és Peterdi András a magyar férfi párbajtőr-válogatott tagjaként vett részt az idénnyitó világkupa egyéni versenyszámában a svájci Bernben.

A versenyen Berta Dani élete legjobb felnőtt eredményét elérve a 7. helyen végzett a 262 fős mezőnyben – ez egyben a pécsi felnőtt vívás eddigi legjobb nemzetközi eredménye is.
A selejtezőt pénteken mindkét pécsi vívó 4 győzelem 2 vereség aránnyal zárta, ezt követően az egyenes kieséses táblán csak Dani aratott győzelmeket, bejutva ezzel a másnap zajló 64-es főtáblára, ahol menetelését még megtoldotta további három csodálatos győzelemmel, elérve ezzel a legjobbak negyeddöntőjét.

Berta Dániel

A részletek Berta Dániel nyilatkozatából:
Hosszú volt az út. Jól vívtam a selejtezőben, kisebb-nagyobb hibákkal, de összeszedetten, a 4/2-vel a rangsor 38. helyéről kezdhettem a táblát, ahol kiemelt voltam az első fordulóban, mivel az első asszóból argentin ellenfelem sérülés miatt visszalépett. A főtábláért honfitársammal, Cho Taeun Sándorral vívtam. Nem volt könnyű, mert ismerjük egymás mozdulatait, de 15/8-ra sikerült legyőznöm.
Következő nap a spanyol Yulen Pereiraval kezdtem, akivel junior éveimben többször is találkoztam. Nagyon szoros aszó volt, szinte végig vezetett pár tussal. Sikerült váltanom 7/10-nél, és felhoztam egálra. A végén hosszabbítás volt, én adtam a győztes találatot.
Aztán lengyel ellenfelemmel kezdtem szorosan az aszót, de őt legyőztem 15/8-ra. A 8-ba jutásért a francia származású szenegáli, Bouzaid érkezett, nála is nehézkesen találtam meg a fonalat, de a végére belelendültem, és a 15/12 arányú győzelemmel bejutottam a legjobb 8-ba.

Négybe jutásért a későbbi győztes Verwijlen-nel vívtam. Sajnos itt már fáradt voltam fejben is, fizikailag is. Az aszómat ráadásul fél órával előrébb hozták, így még az előző mérkőzést sem tudtam kipihenni rendesen.

Nagyon örülök, hogy sikerült bejutnom felnőtt világkupán a legjobbak közé. Remélem, ez nagy lendületet ad majd a továbbiakhoz.
Köszönöm a felkészüléshez nyújtott munkáját mesteremnek és stábomnak: Danka Sándornak, Bokrétás Csabának, Pálvölgyi Ágnesnek, Szatmári Rolandnak és Csipák Krisztinának.