Hírek

Felnőtt Párbajtőr Világkupa, Svájc

A felnőtt párbajtőrözők Világkupa-nyitóversenyén Bernben 219 induló állt pástra, köztük két pécsi vívó. A világranglista első 34 helyezettje kivétel nélkül megjelent a svájci megmérettetésen, így igen kemény mezőnyben kezdték el a világversenyek idényét vívóink. A legjobb hazai eredményt Imre Géza produkálta, aki a lehető legnagyobb neveket legyőzve végzett dobogós helyen. Az ő ezüstérme mellett azonban nem törpül el Berta Dániel vívása sem, aki a 32-be jutás során kapott ki az Imre Gézát is legyőző francia Lucenay-tól, és az 57. helyen fejezte be a versenyt. Peterdi András ezúttal nem került fel a 128-as táblára, a 131. helyezés jutott neki.
A csapatok közötti versenyen a magyar válogatottat Imre Géza mellett Bockó Gábor, Rédli András és Somfai Péter képviselte. A huszonhat nemzet csapatát felvonultató váligáversenyen a hatodik helyezést érték el.