jan 27, 2014

Junior versenyeredmények, Budapest

A Junior Párbajtőr Országos Bajnokság egyéni és csapat versenyszámaiban vettek részt eredménnyel a PTE-PEAC-PSN Zrt. vívói hétvégén a fővárosi Gerevich Aladár Sportcsarnokban.
A férfiak versenyében 79 induló között Berta Dániel, Peterdi Bence és Győrffy Kristóf is 3V/2D, Tóth Gergely pedig 4V/1D egyenleggel fejezte be a csoportfordulót. Gege simán jutott a nyolcba, Míg Bence és Dani megdolgozott a negyeddöntőért: egy tussal kerekedtek felül ellenfelükön; Kristóf kikapott a 16-ba jutás során. Az elődöntőért Bertára nagy riválisa Cho Taeun, Tóthra Buta Levente vert öt tust, s nyertek a pécsiek ellen 15/10 arányban. Tóth ellenfele Peterdi Bencét sem kímélte a döntőbe jutás során, s nyert 15/11 arányban, így Bence bronzérmet szerzett. Tóth Gergely a 6; Berta Dániel a 7. helyen végzett. További eredmények: Győrffy Kristóf 25; Molnár Levente 42; Kajli Ákos 57.

A legjobb nyolc közé jutott Tóth, Berta és Peterdi is ˜– edzőjük, Danka Sándor büszke

A nők 74-en álltak pástra, a pécsiek közül Provender Roxána kezdett szépen a csoportfordulóban 4V/2D arányban, míg Hajdu Réka hatos csoportban teljesített 3V/1D arányban. Szerencsétlen módon a 32-be jutásért Öhlmüller Saroltát a táblán klubtársa, Réka ejtette ki, Roxit pedig egy öttusázó búcsúztatta. Réka a nyolcbajutás során esett ki, s a 12. helyet szerezte meg. Provender a 38; Öhlmüller az 54. helyen végzett.

A csapatverseny során a pécsi junior férfi válogatott csapaton (Berta Dániel, Győrffy Kristóf, Peterdi Bence, Tóth Gergely) kifogott a VASAS SC2, így az ötödik helyen végeztek, míg a kettes számú férfi csapat (Kajli Ákos, Molnár Levente, Szekszárdi Balázs) a kilencedik lett. A nők csapatversenyében a Provender Roxána, Hajdu Réka és Öhlmüller Sarolta és Tombory Liza alkotta csapat ügyesen a nyolcba jutott, ahol a VASAS SC 45/31-re nyert, és sajnos a helyosztók során sem járt sikerrel a csapat, így a nyolcadik helyen fejezte be a csapatversenyt.

 

jan 20, 2014

Katar–Svájc–Ausztria–Horvátország

A nemzetközi vívóélet legkülönfélébb eseményeinek voltak részesei az elmúlt napokban a PTE-PEAC-PSN Zrt. vívói, hiszen  Doha, Basel, Mödling és Zagreb egy-egy sportcsarnoka nyújtott “világot jelentő pástokat” vívóinknak.
.
A magyar válogatott tagjaként Peterdi András is részt vett az év első férfi párbajtőr Grand Prix versenyén Dohában, január  16–17-én. Sőt, szereplése nemcsak a legjobb eredmény a férfi párbajtőrözők között, de Világkupa 10. helyezése a pécsivívás legsikeresebb felnőtt eredménye is egyben. A 153 indulót felvonultató GP selejtezőiben András vereség nélkül, hat győzelemmel került a 64-es táblára, ahol előbb svájci ellenfelét, majd az idei Európa bajnok német ellenfelét győzte le. A francia Robieri állta útját a legjobb nyolc közé jutásért. András jövő héten Olaszországban lép pástra Világkupa versenyen.
.
Berta Dániel Baselben szerepelt a szintén népes, 168 indulós Férfi Párbajtőr Junior Világkupa-versenyen szombaton. Dani veretlenül került a táblára, ahol svájci és olasz ellenfeleit győzte le, a legjobb nyolc közé azonban nem jutott, mert a 16-os táblán német ellenfele bizonyult jobbnak, Dani így a 10. helyen végzett. Dani jövő hétvégén a Junior Magyar Bajnokságon lép pástra csapattársaival, remélhetőleg az elmúlt években megszokott kiváló teljesítményt nyújtva.
.
A mödlingi Junior Világkupán Hajdu Réka lépett pástra vasárnap. A csoportküzdelmek során 3 győzelmet és 3 veresegét szerzett, majd a 64 közé jutásért 15/11 arányú vereséget szenvedett lengyel ellenfelétől, így a 76. helyen végzett.
.
A 29. Memorijal V. Mazuranic nemzetközi verseny párbajtőr versenyszámai zajlottak vasárnap Zágrábban. Póka Adriánné Bea a nők 33 fős mezőnyében a 16-ba jutás során honfitársával szemben bizonyult gyengébbnek, így a 22. helyen végzett. A férfiak 44 fős mezőnyében Plazzeriano Gábor
3 győzelem / 2 vereség egyenleggel került a 32-es teli táblára, ahol horvát ellenfelével szemben vesztette el mérkőzését, így a 18. helyen végzett.

jan 13, 2014

Kadét kard és párbajtőr körversenyek – Mödling, Pozsony

A kadét párbajtőr körverseny hétvégi, pozsonyi állomása Coupe Du Danube néven mindkét nap rendkívüli indulólétszámmal zajlott.
Szombaton a leányok versenyében 186 vívó kezdte meg a versenyt. A PTE-PEAC-PSN ZRt. sportolója, Provender Roxána a csoportfordulóban négy győzelmet, két vereséget gyűjtött, mely a ranglistán az 59. helyet jelentette. Roxi román ellenfelét verte a 64-be jutásért, ahol azonban dán ellenfele bizonyult jobbnak, így Provender az 51. helyezést érte el.
A fiúk vasárnapi versenyére 268(!!!) induló jelentkezett.  A pécsi Tóth Gergelyt a csoportkörben csak egy olasz ellenfél tudta legyőzni, így 12-ként kezdte meg a tábla küzdelmeit. Tóth egy honfitárs, egy brit és egy belga ellenfél legyőzésével került a legjobb 16-ba. Ha Gege ott nyer, igen izgalmasan alakult volna, hiszen akkor “szokásos” vetélytársával, Siklósi Gergellyel vívnak az elődöntőbe jutásért; azonban Gege lengyel ellenfelén később még Siklósi sem tudott kifogni. Tóth Gergely tehát az óriásverseny 12. helyén végzett, mely gyönyörű teljesítmény!

A mödlingi Kadét Női Kard Európai Körversenyen Ausztriában Kardos Kata három győzelemmel, három vereséggel került táblára a 61 fős mezőnyben. Hazai ellenfelétől sajnos kikapott, így a 42. helyen végzett.

A MOB és az MVSz által támogatott Sport XXI. Edzőtáborban az Olimpici versenysorozat pécsi résztvevői közül öten vettek részt Balatonfüreden. Szárszói Eszter, Tombory Liza, Szekszárdi Balázs, Kurucz Balázs és Merkl Levente ügyesen dolgoztak a hétvégén, mely remélhetőleg segítette őket a következő versenyre való felkészülésben.

jan 6, 2014

Újévi üdvözletünk

A pécsi vívás nem is tomálcsolhatná szebben 2014-re szóló jókívánságait, mint egy mozgalmas hétvége eredményeivel Pécsről, a fővárosból és Udinéből: az esztendő legelső hétvégéjén három jelentős esemény is pécsi vívók szereplésével alakult.

Junior Világkupa versenynek adott otthont az itáliai Udine, ahol 147 induló között állt pástra a legutóbb hazai ezüstérmes bajnok Berta Dániel. A csoportmérkőzéseket követően a rangsor 11. pozíciójáról kezdett Dani a táblán, előbb francia, majd olasz ellenfelét verve. A nyolcba jutásért honfitársát, Bányai Zsombort búcsúztatta, ahol “állandó riválisával”, Cho Taeun Sándorral vívott. Az elődöntőbe utóbbi került be, miután Dani szoros asszóban 14/13-as arányú vereséget szenvedett a versenyen végül ezüstérmet szerzett Cho Taeuntól. Dani ötödik helyezése szép eredmény, mely újabb 14 ponttal erősíti pozícióját – Dani jelenleg 8. a világranglistán.

A fővárosban Kadét OB zajlott, ahol a fiúk 80 fős mezőnyében Tóth Gergely 7; Kajli Ákos 37; Szekszárdi Balázs 47. lett. A srácok a csapatversenyben a 6. helyet szerezték meg. Dícséret illeti Balázst és Than Ádámot is, akik egy korcsoporttal fiatalabb vívó létükre is hozták tudásukat.
A leányok az egyéniben nem kerültek táblára, de csapatot Provender Roxána és Rohr Emma mellett két igen fiatal vívóval állítottak a pécsiek: a még gyermek korosztályban vívó Tombory Liza és Szárszói Eszter kiemelkedő vívásával végül a 11. helyen végeztek.

Mindeközben Pécsett “Vízkereszt, vagy vívni akartok?” jelszó alatt a IV. Pécsi Senior Vívó- és Öttusa Találkozó és Csapatverseny zajlott, mely a pécsi vívók immár hagyományos “vízkereszti” vívógálája. Az esemény közel 40 résztvevője közül 15-en öltöztek fehérbe, aktív és visszavonult vívók egyaránt, csakúgy ifjak, mint apák és nagypapák is. Öt csapatba rendeződve vívtak egy barátságos csapatversenyt tábla rendszerben, tehát minden csapat vívott egymással, miközben felidézték a pécsi vívóléthez kötődő közös emlékeiket. (fotóalbum)