jan 25, 2011

Hiper Fenőtt Válogató

Berta Dani lendülete tovább tart: ezúttal a budapesti Hiperaktív SE által rendezett kettős felnőtt válogató első napján állt a dobogóra. Az új lebonyolítási rendszer szerint egy hétvégén két válogatóversenye van a felnőtteknek. Az első nap eredményei alapján a második napon ismét rendeznek egy 64-es táblát, amely külön versenyként szerepel a ranglistákon. A megmérettetés első napján 75 induló közül szerzett bronzérmet utánpótlás válogatottunk, miután legyőzte többek között klubtársát, az OB-ezüstérmes Csobó Dávidot, és a szintén utánpótlás válogatott Sáfár Cirillt (Balaton VK), majd Szényi Péter (MTK) felnőtt kerettag állta útját a döntőbe jutásért. A 32 közé jutott ezen a napon Csobó Dávid (24.) és Faludi Péter (30.). A második napon Csobó volt a legsikeresebb pécsi: az 53 fős mezőnyben a 14. helyen végzett, míg Berta a 17. helyet szerezte meg.

jan 25, 2011

Nem kérdés – válasszatok

A Dunántúli Napló és a bama.hu által hirdetett év sportolója – év csapata – év edzője választásokon két kategóriában is érintett a PTE-PEAC-PVSE vívószakosztálya. Az év csapata cím esélyesei között az OB-bronzérmes férfi párbajtőrcsapatunk szerepel (szavazni itt lehet: http://www.bama.hu/baranya/sport/on-szerint-melyik-a-2010-es-ev-legjobb-baranyai-csapata-355502), Danka Sándort pedig az év edzője címre jelölték (http://www.bama.hu/baranya/sport/ki-volt-a-megye-legjobb-edzoje-2010-ben-355501). Nézzétek, kattintsatok, szavazzatok!

jan 18, 2011

Berta 5. az európai körversenyen

Az Európai Kadét Körverseny aktuális állomása az olaszországi Pisa városa volt a hétvégén. A viadalon 21 nemzet 170 fiatal párbajtőrözője vett részt; köztük Berta Dániel (legeredményesebb magyarként) az 5. helyen végzett a népes mezőnyben, amellyel az európai kadét ranglista 3. helyére került, tovább erősítve helyét a tavaszi korosztályos világversenyekre utazó keretben. Gratulálunk!

jan 18, 2011

Vélt vagy véletlen

Azt a jó hírt közöljük, hogy – végre megoldva a belvárosis tornaterem körüli, év eleji bonyodalmakat – a mai naptól a megszokott rendben várjuk vívóinkat a Belvárosi Általános Iskolában. Furcsa játéka az életnek, hogy a Gaál Csaba Vívóterem pont a mai naptól, január 18-tól áll ismét rendelkezésünkre. Hiszen mesteredzőnk, Gaál Csaba – aki már több mint egy éve nincs közöttünk – pont a mai napon ünnepelné hetvenedik születésnapját. Ezen alkalomból szívből emlékezünk, és gondolunk Önre/Rád, Csaba bácsi!

jan 7, 2011

Átmeneti

Értesítjük a belvárosis vívókat, hogy még mindig bizonytalan az évkezdés a Gaál Csaba Vívóteremben, azonban a Református Kollégium tornacsarnoka addig is vár mindenkit szeretettel. Gyertek, edződjetek!